Hírek

Mobirise

Nagyheti miserend

Mobirise

Bemutatjuk új káplánunkat, Tápai Péter atyát

2020. november 29-én, advent 1. vasárnapjával a Solti Római Katolikus Plébániára helyezték kápláni szolgálatra Tápai Pétert, Péter atyát. Vele beszélgettem.

- Hol születtél, nevelkedtél?
Kiskunmajsán születtem, ebben az alföldi kisvárosban nevelkedtem, itt jártam óvodába, általános iskolába és itt érettségiztem az akkor még Dózsa György Gimnáziumban, informatika szakon. Ezt követően a mai Óbudai Egyetemen kezdtem tanulni, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki karon, erősáramú tagozaton.

- Ezek szerint később jött a meghívás a te életedben, hisz nem rögtön gimnázium után kezdted el a teológiát. Hogyan kaptál meghívást a papi hivatásra? Hogyan értelmezhetjük ezt mi, akik nem részesültünk ilyen meghívásban?
Az én életemben nem volt úgymond nagy, látványos megtérés, mivel katolikus családban nevelkedtem. Édesapám a plébánián dolgozik, így testvéreimmel együtt mindig jártunk szentmisére, rendszeresen ministráltam, tehát mindig közel voltam plébániához, papokhoz. Volt egy káplán, aki később a lelki atyám lett és a vele való beszélgetések során erősödött az érzés, hogy én is szeretnék pap lenni. Édesapám úgy fogalmazott, hogy nem lepődött meg rajta, hiszen ez volt az egyetlen olyan közösség amelyben mindig megmaradtam. Tanultam hangszeren, jártam énekkarba is, de ezek nem voltak az életem állandó részei. A lelkivezetőmmel való beszélgetések során vált véglegessé a meghívásom.
2012. nyarán jelentkeztem Bábel Balázs érsek atyánál, majd ősszel el is kezdtem a teológiát Szegeden. 2017. június 29-én, Péter, Pál napján szenteltek pappá.

- Lassan négy év telt el azóta, hogy pappá szenteltek. Eddig hol szolgáltál, milyen feladatokat láttál el?
Kecelre kerültem először, a Szent Háromság Plébániára, ahol a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda, illetve Tázlári Tagintézménynek lettem az iskolalelkésze. Mindkét intézményben hitoktattam, iskolások lelki életének segítése, támogatása, szentségekre való felkészítés és szentségek kiszolgáltatása volt a feladatom. (Szentségekről részletesebben a "Szentségek" menüpont alatt olvashatnak – szerk.) Mikor odakerültem, az volt a hetedik év, hogy egyházi fenntartású lett az iskola, így már volt egy bejáratott rendszer, amit kicsit módosítva, az iskolával és a plébániával együttműködve, végül sikerült olyan rendszert átadni az áthelyezésemkor, amely tudomásom szerint azóta is jól működik. Kecel után Kiskunfélegyházára kerültem, ahol a Sarlós Boldogasszony Plébánia káplánja voltam. Ott a plébános volt az iskolalelkész, akinek a munkáját segítettem. Két kollégium van ott ahová jártam, elsősorban bérmálkozásra való felkészítést végeztem. Ezen kívül találkoztam a fiatalokkal más alkalmakon is, mint például a „72 óra kompromisszumok nélkül” nevű rendezvényen, amelyet a kollégiumigazgatóval közösen szerveztünk. Tavaly novemberben pedig Soltra kerültem.

- Ki a káplán, mi az ő feladata?
A káplán, más szóhasználattal segédlelkész. Gyakornoki feladatnak lehetne tekinteni, ezért is van az, hogy gyakrabban helyeznek át minket, mint a papokat, hogy minél több helyszínt, közösséget ismerjünk meg. Minél többet látunk, tapasztalunk, vagy papi mentalitást ismerünk meg, annál többet tudunk majd hasznosítani a leendő saját közösségünkben.

- Nem volt nehéz két nagyobb közösség után, egy kisebb közösségbe érkezni?
Nehéznek, nem mondanám, mivel gyakorlati időm töltöm, jó ilyen helyen is tapasztalatot szerezni. Solt sem a régi hagyományú katolikus település, így ezt is látni kell, hogy hogyan működik egy ilyen közösség. A kisebb településeket én egyébként jobban szeretem, mert személyesebb kapcsolatot lehet kialakítani a közösséggel.

- Mire emlékszel vissza szívesen az elmúlt három évből?
Sok szép pillanat volt, nyilván mivel a tanítás volt a fő feladatom eddig, így ezzel a munkával kapcsolatban van a legtöbb élményem. Számos, sok-sok megmosolyogtató emlékem is van, és nehéz kiemelni ezekből egyet. Mindenképp gyermekekhez kapcsolódó. Pl. mikor megörülnek nekem, mikor meglátnak reverendában, vagy meglepődnek mikor év végén meglátnak először reverenda nélkül. Volt, aki elmentem mellettem mert nem ismert meg. De én sosem féltem így járni. Ezzel is tanúságot teszünk, hogy így járunk, amely kétségkívül sajnos azzal is jár olykor, hogy nem megfelelő szavakkal, tekintettel illetnek minket. Rendőrt, tűzoltót sem ismerik fel az egyenruhája nélkül könnyen. A papság jele a reverenda, szerepe pedig hogy akár alkalmas, akár nem, az evangéliumot hirdetni kell. Szent Ferenc egyik mondása jut eszembe, hogy „hirdesd az evangéliumot, ha kell szóval is”.

- Mit tartasz legfontosabbnak a szolgálatodban?
Jézus központú életet, amit élek én is, meg amit hirdetek, tanítok. Jézus Krisztuson kívül nincs üdvösség senki másban. Ezt élni kell. Katolikusnak lenni egy életforma és erre biztatom mindig a híveinket is, hogy ezt vállalják ők is. Nyilván ezt én így vállalom, mert ez a hivatásom, de mindenkinek a saját helyén, hivatásában kell vállalnia a Krisztusi életmódot, ha már Krisztusinak, azaz kereszténynek hívnak minket.

- Erre többször is utaltál az eddigi prédikációd során, amely bizonyítja ennek a gondolatiságnak a fontosságát. Ma mikor beszélgetünk, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja van, ahol az önmagát felemésztő gyertya hasonlatot hoztad az életünkre. Ahogyan a gyertya azért ég, hogy másnak fényességet adjon, nekünk is így kell élnünk az életünket, amely számomra szintén a Krisztusi életpéldával vonható párhuzamba. A papi jelmondatod is nagyon összecseng ezzel a gondolattal, ami így szól; „Én pedig szívesen áldozok, sőt magam is áldozattá válok a ti lelketekért” (2Kor 12,15). A másikért való áldozatvállalásra azt hiszem nehezen tudunk jobb példát hozni, mint Jézus. Miért pont ezt választottad?
Én ezt egy örökségként élem, meg. Tasi László atya nyugdíjasként volt Kalocsán az érsekségen, ahol kispapként többször találkoztam vele. Az ő személyisége amúgy is megragadó volt. Később a halála után találtam meg egy imakönyvben az ő újmisés képét. Ez egy nagyon jó összekapcsolás volt számomra, hiszen az én utolsó szemináriumi évemben találtam meg annak a személynek a jelmondatát, akire korábban is példaként tekintettem. Ebből adódóan úgy gondoltam tovább viszem ezt a jelmondatot és az ő csendességét, nyugalmát próbálom megvalósítani. Ami persze most még nem mindig sikerül.

- A jelmondat, nyilván egész életedben végig kísér. Mennyire nehéz eszerint élni, vagy ezt megélni a mindennapokban?
Ismét visszakanyarodnék Jézushoz, ez mindannyiunk feladata, hiszen „vegyétek fel minden nap a kereszteteket és úgy kövessetek engem”. Az áldozattá válást, nem a mai profán szóhasználat szerint kell érteni, hogy valami végérvényes katasztrófa történik az emberrel, hanem hogy tényleg azzá válni aki az Istennek tetsző és Isten szabadon felhasznál az ő terveinek megvalósítására. Ez a fontossága ez én szemszögemből. Mindig neki tetsző legyen az amit teszek, amivel foglalatoskodom, így ebből a szemszögből ez megvalósítható.

- Egy olvasó, ha ezt olvassa ezt, akkor felmerülhet benne az, hogy nagyon nehéz megélni ezt nap mint nap. Honnan kaphatunk ehhez segítséget?
Természetesen Jézustól. A személyes Istenkapcsolatot nem lehet megspórolni és valami egyszerűbb, rövidebb úton, vagy kiskapun eljutni a kitűzött céljaink eléréséhez. Vállalnunk kell ezt az életet. Egyrészt fel kell ismerni, hogy mi a feladatunk, célunk és ebben hűségesnek kell lenni. Ahogy a házasságban élők egymáshoz hűségesek és így kedvesek az Isten előtt, nekem nyilván a papi hivatásomhoz kell hűséges legyek és ez ami az Istennek tetszővé teszi az én szolgálatomat. Nyilán nem most azonnal, vagy tegnap válunk tökéletessé. Nem azt jelenti, hogy én tökéletes voltam, vagy lettem, mivel ezt a hivatást választottam, hanem pont hogy áldozatot kell hoznom a közösségért, a Krisztusban hívőkért, hogy ezzel Isten tervét szolgáljam. 

ifj. Hoffmann Ferenc 

Mobirise

Elkezdődött a farsangi időszak

Az esztendő vízkereszttől hamvazószerdáig terjedő, váltakozó hosszúságú része, idén január 6 és február 17 közötti időszak. Már a középkorban a zajos mulatság, lakodalom ideje. Magyarországon a középkorban-ban honosodott meg, s a karácsonyi ünnepkör után szokásokban a leggazdagabb időszakok közé tartozik.
A vízkeresztet követő első hétfőnek regelő hétfő a hajdani neve, ami bizonyosan magába foglalta a nagy ivás, lakomázás, áldomás értelmét, de ezen túlmenően valószínűleg utal a szerencsés évkezdésre, a termékenységet, a boldogságot biztosító szerencsekívánatokra is, akárcsak a Nyugat-magyarországi regölés. A vízkeresztet követő vasárnapokat az Érdy-kódex első, másod, harmad, negyed, ötöd, hatod menyegzős vasárnapnak nevezi, vagyis amikor az Egyház nem tiltja a menyegzőt, amit természetesen nem ezeken az Úrnak szentelt vasárnapokon tartottak, de a szószékről ilyenkor hirdette ki a pap a házasulandókat. Ennek maradványa, hogy a szegedi, továbbá a kalocsai nép hagyományosan elsőtől ötödikig számlálja a vasárnapokat. Az utolsó a farsangvasárnap, a húshagyóvasárnap. Katolikus parasztságunk egészen a legújabb időkig szinte csak hétfői és szerdai napokon lakodalmazott. A keddet általában szerencsétlen napnak tartotta, csütörtökön a péntekre készülődés miatt nem illett hangosan mulatozni, a szombati lakodalom akadályozta volna a híveket a vasárnapi misehallgatásban. Ezért emlegette a szegedi nép még a 20. század elején is a farsang hétfőit és szerdáit így: első hetfe, második hetfe, harmadik hetfe, utolsó hetfe, ill. első, második, harmadik szerda, húshagyó előtt pedig utolsó szerda. Ez a megkülönböztetés még föltétlenül a második középkorra megy vissza, és arra is jó volt, hogy egy atyafiságon belül ne essék ugyanarra a napra két lakodalom. - Bár a farsangot inkább a profán hagyományok jellemzik, erre az időre esik több egyházi ünnep és szentelmény (Szent Balázs → balázsáldás, Szent Dorottya → Gyertyaszentelő Boldogasszony napja stb.) - A farsang utolsó 3 vasárnapja hetvenedvasárnap, hatvanadvasárnap, ötvenedvasárnap, ill. a közbeeső harmadfél hét a böjtelő. Néhol, különösen a magyar nyelvterület Keleti és Északi vidékein a farsang határa átnyúlik a csonkahétre (hamvazószerda hete), a hamvazószerdát követő napon, kövér csütörtökön/torkos csütörtökön a böjtöt egy napra fölfüggesztik, hogy a farsangi maradékot elfogyasszák. (Forrás: Magyar Katolikus Lexikon)

Mobirise

Káplánt kapott egyházközségünk

2020. november 29-i hatállyal, dr. Bábel Balázs érsek atya Soltra helyezte Tápai Péter atyát, így közel ötven év utána újra van segédlelkésze Soltnak.
A káplánt a püspök nevezi ki az adott plébániára, hogy segítse a plébános munkáját. Mivel a plébános a felelős vezető, ezért a káplán vele összhangban kell, hogy működjön. Segíti a plébánost, igyekszik szolgálata által előmozdítani Krisztus ügyét az adott közösségben. Mivel a káplánok általában fiatalabbak, s mivel ők a plébánost segítik, de nem ők a plébánia felelős vezetői, ezért gyakrabban helyezik át őket, hogy így minél több plébánosi modellt láthassanak, közösségben gyűjthessenek tapasztalatot, s ha már kellően felkészültek, maguk is plébánossá legyenek valahol.
Péter atyáról bővebben a Plébánosok menüpontban olvashatnak.

Mobirise

Újévi miserend

Mobirise

Karácsonyi miserend

This site was built with Mobirise