Plébánosok


"Fiat voluntas tua"


Mobirise
Vass Huba
Esperes-plébános

Született: 1977. május 7. Szászrégen (Erdély) Pappá szentelték Kalocsán, 2004. június 29-én, és 1997. szeptember 8-óta él Magyarországon. Kápláni állomáshelyei: Kiskunhalas-Alsóváros (2004), Kecskemét-Főplébánia (2006), Baja-Szent Antal plébánia (2007), Baja-Belváros (2008). Ezt követően Géderlakon plébánosként szolgált 2014. augusztus 31-ig. 2015 kerületi esperes, 2017

Interjú Huba atya Soltra kerülésekor

Augusztus 1-el Czár Iván atyát saját kérésére az érsek úr egy évre felfüggesztette a papi szolgálatból. Szeptember 1-től végre újra van egyházközségünknek plébánosa. Bábel Balázs érsek atya döntése alapján ettől kezdve Vass Huba Zoltán atya szolgálja Solt, Apostag, Dunaegyháza és Újsolt katolikus közösségeit. Vele beszélgettem:
- Huba atya, hol születtél, nevelkedtél?
1977 május 7-én születtem Szászrégenben, Erdélyben. Ez egy kb. 40 ezres város Marosvásárhely mellett 33 km-re. Itt együtt élnek szászok, magyarok és románok. Itt végzetem el az általános iskolámat. A középiskolámat Gyulafehérváron végeztem az érsekség által fenntartott egyházi iskolában.
- Mikor, hogyan ébredtél rá, hogy Jézus kiválasztott téged a papi hivatásra?
Másodikos voltam amikor elkezdtem ministrálni, az oltár körül segíteni a szentmiséken. Volt egy jó atya akit nagyon szerettek a fiatalok és hatására sokan jártunk szentmisére és hittan órákra. Mivel a templommal szemben laktunk, így alkalmam volt minden nap szentmisére menni. Versenyeztünk a fiatalokkal, hogy év végén kinek lesz több ministrálása. Lassan a szívembe lopózott a hit és a hivatás, tudtam mi akarok lenni. Az igazi döntés a középiskolában történt, érettségi után jelentkeztem a szemináriumba.
- Mikor szenteltek fel és hol szolgáltál eddig?
2004 jun 29-én szenteltek pappá Kalocsán. 10 éve vagyok pap, de nagyon sok helyen voltam már, nagyon sok emberrel találkoztam és ismerkedtem meg. Bár országon belül és megyén belül voltam mégis más és más típusú emberekkel találkoztam. Két évig voltam Kiskunhalason káplán és a katolikus iskola lelkésze. Ugyanilyen beosztásba kerültem Kecskemétre a Főplébániára ahol egy évig voltam. Majd délfelé helyeztek Bajára ahol két évet voltam káplán majd plébániai adminisztrátor. Ezután kerültem Géderlakra plébánosként ahol 5 évet voltam. Ez év szeptember 1-ével itt vagyok Solton.
- Mi a papi jelmondatod és miért?
„Legyen meg a Te akaratod”. Jézus mondotta, hogy ne az én akaratom teljesüljön hanem az Atyáé. Valahogy így érzem én is, hogy sok mindenen gondolkodom, sok tervem, akaratom van, de nekem nem az a feladatom, hanem az amit Ő ad számomra. Mindig nagyon érzékenyen érint az áthelyezés, mert eddig ahol voltam mindenhol szerettem lenni és szerettem a híveket. Nehéz megválni, titokban könnyezni az ott maradottakért, de én ezt választottam. Ha igazán hiszünk Istenben, Gondviselésben akkor tudjuk azt, hogy semmi sincs véletlenül, ő embereket választ ki a tervének , akaratának a megvalósulására. Igen kell mondanunk nekünk is Isten akaratának mint annak idején Máriának. Nekünk is fontos lenne, hogy minden imádságunk végén az ámen szó előtt el tudjuk mondani „…legyen meg a Te akaratod.”
- Mit, vagy miket tartasz a legfontosabbaknak a szolgálatodban?
Nagyon fontos a szentségek kiszolgálása és a szent liturgia után az emberekkel való kapcsolat. Bár sokszor hangoztatjuk, hogy nem a papért megyünk el a templomba, ez igaz… de ha nem vagyunk élő kapcsolatba a híveinkkel akkor bizony a vallásos élet is lankadni kezd. Én nem vagyok az a típus aki otthon ül és elvan. Szeretem az embereket, elmegyek minden rendezvényre ahova meghívnak, ott szeretek lenni köztük a hétköznapokban is.
- Tartozol – e valamelyik lelkiségi mozgalomhoz?
Nem tartozom lelkiségi mozgalomhoz. Volt egy rossz élményem középiskolás koromban, amikor a szülővárosomban két lelkiségi csoport összeveszett, harag lett belőle, hogy ki mikor, melyik napon és hogyan imádkozzon, kik a szentebbek és vallásosabbak. A templomban a szentmisén azt figyelték, hogy kit mennyire „repít el a lélek”. Láttam már olyan papot, aki egy lelkiségi mozgalomhoz tartozott és számára ez volt minden. Senki mással nem foglalkozott csak azzal a csoporttal volt együtt „sülve főve”. Én nem zárkózom el semmilyen lelkiségi mozgalomtól, örülök ha van ilyen az adott településen. Egy új szint, életet visznek az adott közösségbe.
- Mi, vagy mik voltak eddigi szolgálatod legszebb pillanatai, amelyekre szívesen emlékszel vissza?
Ó sok és szép élményem van, és nem pillanatok. Tudok örülni sok mindennek, ha teli a templom, ha szépen énekelnek, egy-egy nagyobb egyházi ünnepnek a szép liturgiáján, a közös baráti és hívekkel való találkozásoknak és rendezvényeknek. A sok kirándulásoknak és a zarándoklatoknak. Mindegyik sajátosan volt szép és jó, nem emelek ki egyet sem.
- Van-e valamilyen hobbid?
Különlegesen nincs. Szeretek kirándulni, utazgatni, szép helyeket látni, moziba járni, úszni, strandolni, néha horgászni, voltam vadászaton is hajtónak egy párszor, lehet, hogy valamikor még a vadász vizsgát is leteszem.
- Bár nem régóta laksz itt, de megkérdezném, hogy tetszik az új plébánia?
Kicsit féltem tőle, mert elég sok ”rémhírt” hallottam róla. Az első héten majdnem minden éjjel többször fel riadtam, mert a tűzriasztó elindult, valami technikai hiba miatt. Volt amikor már a tűzoltók is kijöttek, de most remélem ez is megoldódik. A plébánia nagyon jó és még jobb lesz egy év múlva :). Be kell lakni, meg kel tölteni élettel.
- Milyennek látod Soltot?
Első benyomásaim jók. Kicsi ügyes város. Gondolom, nem mondok újat, ha elmondom, hogy az úgynevezett döggyár miatt a bűz nagyon elrontja Solt képét és nagyon zavaró nemcsak az ide látogató vendégeknek, hanem az itt élő embereknek is. Nem hiszem el, hogy ilyen technikai fejletséggel nem lehetne valamit tenni ez ellen. Ezt leszámítva tényleg jól érzem itt magam.
- Rövid, vagy hosszú távú terveid a solti szolgálatoddal kapcsolatban?
Olyan hirtelen volt az ide helyezésem, hogy igazán nagy tervekről nem tudok beszámolni. Annyit tudok mondani, hogy nagyon számítók az itteni emberekre, együtt közösen kell nekünk építenünk Isten országát. Ahogy a jelmondatomnál is említettem, számomra a legfontosabb a „legyen meg a Te akaratod”. Isten majd mindig tudtomra adja, hogy mit kell tennem, remélem sikerülni is fog.
- Köszönöm a beszélgetést. Kívánom, hogy mihamarabb érezd otthon magad városunkban. Légy áldás a soltiaknak, és legyen Isten áldása, kegyelme a szolgálatodon!

Fazekas László


"Én pedig szívesen áldozok, sőt magam is áldozattá leszek a ti lelketekért." (2Kor 12,15)


Mobirise
Tápai Péter
Káplán

Született: 1991. március 21. Pappá szentelték Kalocsán, 2017. június 29-én. Kápláni állomáshelyei: Kecel-Beltér iskolalelkész (2017), Kiskunfélegyháza (2020), majd 2020. november 29-i hatállyal Soltra helyezték.

Interjú Péter atya Soltra kerülésekor

2020. november 29-én, advent 1. vasárnapjával a Solti Római Katolikus Plébániára helyezték kápláni szolgálatra Tápai Pétert, Péter atyát. Vele beszélgettem.

- Hol születtél, nevelkedtél?
Kiskunmajsán születtem, ebben az alföldi kisvárosban nevelkedtem, itt jártam óvodába, általános iskolába és itt érettségiztem az akkor még Dózsa György Gimnáziumban, informatika szakon. Ezt követően a mai Óbudai Egyetemen kezdtem tanulni, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki karon, erősáramú tagozaton.

- Ezek szerint később jött a meghívás a te életedben, hisz nem rögtön gimnázium után kezdted el a teológiát. Hogyan kaptál meghívást a papi hivatásra? Hogyan értelmezhetjük ezt mi, akik nem részesültünk ilyen meghívásban?
Az én életemben nem volt úgymond nagy, látványos megtérés, mivel katolikus családban nevelkedtem. Édesapám a plébánián dolgozik, így testvéreimmel együtt mindig jártunk szentmisére, rendszeresen ministráltam, tehát mindig közel voltam plébániához, papokhoz. Volt egy káplán, aki később a lelki atyám lett és a vele való beszélgetések során erősödött az érzés, hogy én is szeretnék pap lenni. Édesapám úgy fogalmazott, hogy nem lepődött meg rajta, hiszen ez volt az egyetlen olyan közösség amelyben mindig megmaradtam. Tanultam hangszeren, jártam énekkarba is, de ezek nem voltak az életem állandó részei. A lelkivezetőmmel való beszélgetések során vált véglegessé a meghívásom.
2012. nyarán jelentkeztem Bábel Balázs érsek atyánál, majd ősszel el is kezdtem a teológiát Szegeden. 2017. június 29-én, Péter, Pál napján szenteltek pappá.

- Lassan négy év telt el azóta, hogy pappá szenteltek. Eddig hol szolgáltál, milyen feladatokat láttál el?
Kecelre kerültem először, a Szent Háromság Plébániára, ahol a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda, illetve Tázlári Tagintézménynek lettem az iskolalelkésze. Mindkét intézményben hitoktattam, iskolások lelki életének segítése, támogatása, szentségekre való felkészítés és szentségek kiszolgáltatása volt a feladatom. (Szentségekről részletesebben a "Szentségek" menüpont alatt olvashatnak – szerk.) Mikor odakerültem, az volt a hetedik év, hogy egyházi fenntartású lett az iskola, így már volt egy bejáratott rendszer, amit kicsit módosítva, az iskolával és a plébániával együttműködve, végül sikerült olyan rendszert átadni az áthelyezésemkor, amely tudomásom szerint azóta is jól működik. Kecel után Kiskunfélegyházára kerültem, ahol a Sarlós Boldogasszony Plébánia káplánja voltam. Ott a plébános volt az iskolalelkész, akinek a munkáját segítettem. Két kollégium van ott ahová jártam, elsősorban bérmálkozásra való felkészítést végeztem. Ezen kívül találkoztam a fiatalokkal más alkalmakon is, mint például a „72 óra kompromisszumok nélkül” nevű rendezvényen, amelyet a kollégiumigazgatóval közösen szerveztünk. Tavaly novemberben pedig Soltra kerültem.

- Ki a káplán, mi az ő feladata?
A káplán, más szóhasználattal segédlelkész. Gyakornoki feladatnak lehetne tekinteni, ezért is van az, hogy gyakrabban helyeznek át minket, mint a papokat, hogy minél több helyszínt, közösséget ismerjünk meg. Minél többet látunk, tapasztalunk, vagy papi mentalitást ismerünk meg, annál többet tudunk majd hasznosítani a leendő saját közösségünkben.

- Nem volt nehéz két nagyobb közösség után, egy kisebb közösségbe érkezni?
Nehéznek, nem mondanám, mivel gyakorlati időm töltöm, jó ilyen helyen is tapasztalatot szerezni. Solt sem a régi hagyományú katolikus település, így ezt is látni kell, hogy hogyan működik egy ilyen közösség. A kisebb településeket én egyébként jobban szeretem, mert személyesebb kapcsolatot lehet kialakítani a közösséggel.

- Mire emlékszel vissza szívesen az elmúlt három évből?
Sok szép pillanat volt, nyilván mivel a tanítás volt a fő feladatom eddig, így ezzel a munkával kapcsolatban van a legtöbb élményem. Számos, sok-sok megmosolyogtató emlékem is van, és nehéz kiemelni ezekből egyet. Mindenképp gyermekekhez kapcsolódó. Pl. mikor megörülnek nekem, mikor meglátnak reverendában, vagy meglepődnek mikor év végén meglátnak először reverenda nélkül. Volt, aki elmentem mellettem mert nem ismert meg. De én sosem féltem így járni. Ezzel is tanúságot teszünk, hogy így járunk, amely kétségkívül sajnos azzal is jár olykor, hogy nem megfelelő szavakkal, tekintettel illetnek minket. Rendőrt, tűzoltót sem ismerik fel az egyenruhája nélkül könnyen. A papság jele a reverenda, szerepe pedig hogy akár alkalmas, akár nem, az evangéliumot hirdetni kell. Szent Ferenc egyik mondása jut eszembe, hogy „hirdesd az evangéliumot, ha kell szóval is”.

- Mit tartasz legfontosabbnak a szolgálatodban?
Jézus központú életet, amit élek én is, meg amit hirdetek, tanítok. Jézus Krisztuson kívül nincs üdvösség senki másban. Ezt élni kell. Katolikusnak lenni egy életforma és erre biztatom mindig a híveinket is, hogy ezt vállalják ők is. Nyilván ezt én így vállalom, mert ez a hivatásom, de mindenkinek a saját helyén, hivatásában kell vállalnia a Krisztusi életmódot, ha már Krisztusinak, azaz kereszténynek hívnak minket.

- Erre többször is utaltál az eddigi prédikációd során, amely bizonyítja ennek a gondolatiságnak a fontosságát. Ma mikor beszélgetünk, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja van, ahol az önmagát felemésztő gyertya hasonlatot hoztad az életünkre. Ahogyan a gyertya azért ég, hogy másnak fényességet adjon, nekünk is így kell élnünk az életünket, amely számomra szintén a Krisztusi életpéldával vonható párhuzamba. A papi jelmondatod is nagyon összecseng ezzel a gondolattal, ami így szól; „Én pedig szívesen áldozok, sőt magam is áldozattá válok a ti lelketekért” (2Kor 12,15). A másikért való áldozatvállalásra azt hiszem nehezen tudunk jobb példát hozni, mint Jézus. Miért pont ezt választottad?
Én ezt egy örökségként élem, meg. Tasi László atya nyugdíjasként volt Kalocsán az érsekségen, ahol kispapként többször találkoztam vele. Az ő személyisége amúgy is megragadó volt. Később a halála után találtam meg egy imakönyvben az ő újmisés képét. Ez egy nagyon jó összekapcsolás volt számomra, hiszen az én utolsó szemináriumi évemben találtam meg annak a személynek a jelmondatát, akire korábban is példaként tekintettem. Ebből adódóan úgy gondoltam tovább viszem ezt a jelmondatot és az ő csendességét, nyugalmát próbálom megvalósítani. Ami persze most még nem mindig sikerül.

- A jelmondat, nyilván egész életedben végig kísér. Mennyire nehéz eszerint élni, vagy ezt megélni a mindennapokban?
Ismét visszakanyarodnék Jézushoz, ez mindannyiunk feladata, hiszen „vegyétek fel minden nap a kereszteteket és úgy kövessetek engem”. Az áldozattá válást, nem a mai profán szóhasználat szerint kell érteni, hogy valami végérvényes katasztrófa történik az emberrel, hanem hogy tényleg azzá válni aki az Istennek tetsző és Isten szabadon felhasznál az ő terveinek megvalósítására. Ez a fontossága ez én szemszögemből. Mindig neki tetsző legyen az amit teszek, amivel foglalatoskodom, így ebből a szemszögből ez megvalósítható.

- Egy olvasó, ha ezt olvassa ezt, akkor felmerülhet benne az, hogy nagyon nehéz megélni ezt nap mint nap. Honnan kaphatunk ehhez segítséget?
Természetesen Jézustól. A személyes Istenkapcsolatot nem lehet megspórolni és valami egyszerűbb, rövidebb úton, vagy kiskapun eljutni a kitűzött céljaink eléréséhez. Vállalnunk kell ezt az életet. Egyrészt fel kell ismerni, hogy mi a feladatunk, célunk és ebben hűségesnek kell lenni. Ahogy a házasságban élők egymáshoz hűségesek és így kedvesek az Isten előtt, nekem nyilván a papi hivatásomhoz kell hűséges legyek és ez ami az Istennek tetszővé teszi az én szolgálatomat. Nyilán nem most azonnal, vagy tegnap válunk tökéletessé. Nem azt jelenti, hogy én tökéletes voltam, vagy lettem, mivel ezt a hivatást választottam, hanem pont hogy áldozatot kell hoznom a közösségért, a Krisztusban hívőkért, hogy ezzel Isten tervét szolgáljam.

ifj. Hoffmann Ferenc


Korábbi plébánosok


Mobirise
Czár Iván
2004 - 2014
Mobirise
+Somogyi Ferenc
1984 - 2004
Mobirise
Csorba József
1979 - 1984
Mobirise
+Szálteleki János
1975 - 1979
Mobirise
+Stolek Aladár
1947 - 1975

Designed with Mobirise - Read more