Plébánosok

Mikor és hol születtél Zoli atya?

1991-ben születtem, Kecskeméten, itt is nevelkedtünk öcsémmel együtt, mivel a szüleim is itt éltek. Kecskeméten jártam általános iskolába, gimnáziumba Kiskunfélegyházára, a Constantinum katolikus Gimnáziumba.
Templomba dédimamámmal voltam gyermekként, mivel szüleim nem voltak vallásosak, de ennek ellenére hittanra beírattak engem és öcsémet is. Elsőáldozás után egészen nyolcadik osztályig nem nagyon volt kapcsolatom az egyházzal. Akkor került Kecskemétre a nigériai származású Ágoston atya. Osztálytársaim mondták nincs-e kedvem elmenni a hittanórájára, megnézni őt. Elmentem és ott ragadtam. Onnantól kezdtem el járni ifi hittanra, ministrálni és utána lettem bérmálkozó.

Hogyan és mikor jött a meghívás a papi szolgálatra?

Ahogy mondtam a főplébánia ifi hittanára jártam, ahol egy nagyon jó közösség alakult ki, ahol elkezdtem hitemben mélyülni. Itt egy szentmisén, ministrálás során eszembe jutott, hogy mi lenne, ha én állnék a pap helyén, de ezt gyorsan elhessegettem, gondolván ez nem valós gondolat. Érettségi körül, amikor a pályaválasztásra került sor, akkor hitoktatónak jelentkeztem. Az első évben mindig felmerült az, hogy pap legyek, de szerettem volna családot is, így sokáig nem tudtam hogyan legyen. Végül egy ifjúsági táborban döntöttem, hogy a papságot választom.

Mikor szentelték pappá, és eddig hol szolgáltál?

2015. szeptember 12-én, – Szűz Mária Szent Neve napján, a Solti templom búcsúünnepén /szerk./ – szenteltek pappá.
Kiskunfélegyházán voltam káplán négy évet, majd Kiskunmajsán egy évet. Soltra Kecskemétről érkeztem, ahol négy évet voltam, mint segédlelkész, szervezőlelkész, iskolalelkész, kollégium igazgató és plébános.
Jelenleg a Főegyházmegye ifjúsági referense vagyok.

Mi a papi jelmondatod?

Nagy hatással volt a papi hivatásomra, lelki életemre Lisieux-i Szent Teréz. Az ő élete, a munkássága, hogy fiatalon mennyire bölcs tudott lenni egy olyan korszakban, amikor a nőket nem engedték érvényesülni és mégis úgy meg tudta élni az Istennel való közelségét, hogy azóta szentként, egyháztanítóként tiszteljük. Tőle választottam, egy szót; „szeretetből”. Bármely hivatás, de különösen a papi hivatás ebből kell, hogy kiinduljon, forrásozzon, hogy amit gondolok, teszek, azt valóban tudjam szeretetből tenni.

Ezt hogyan tudod megvalósítani?

Az imádság nagyon fontos. Amikor igent mondtam a papi hivatásra – ami egy Szentségimádásban történt –, akkor én azt kértem a Jóistentől, hogy segítsen és támogasson ezen az úton. Az erre való visszaemlékezés, az újra kimondott igen, az segít abban, hogy tudjak valóban szeretetből munkálkodni.

Mit gondolsz, hogy az, aki nem pap, ő ezt hogyan tudja megvalósítani? Akár hívő, akár nem.

Nehéz ezt megfogalmazni, mert nekünk hívőknek, ez sokkal könnyebb, mint ahogyan például a halál kérdésköre is, mert hisszük, hogy van túlvilági élet, ahol még találkozunk. Úgy gondolom, ha azt próbáljuk mindig tekinteni a másik emberben, hogy ő egy ember, ő valamiért van, ő valamiért létrejött, akkor ezt a jóságot valahogy fel kell benne fedezni, még akkor is, ha ez nehéz. Anselm Grün egyik írása Krisztus a testvérben. Sokszor nekünk keresztényeknek is nehéz megtalálni Krisztust a felebarátban. Ezt átfordíthatjuk arra is, hogy hogyan találom meg a testvért, a testvérben. Hogyan tudom felfedezni a másik emberben azt az embert, aki bennem is bennem van. Ez nagyon nehéz, mert általában mindent megteszünk, hogy ez ne sikerüljön, de úgy gondolom, hogy sok minden döntés kérdése is. Általában az a probléma, hogy „én nem akarok megbocsátani”, „én nem akarok tenni semmit”, „megbántottak”, ez történt, az történt, mindenki hagyjon békén. Az önmagunkba fordulás az, ami elvisz ettől. Ha megpróbálnánk a másik emberre nyitottak lenni és szertettel lenni a másik ember felé, még akkor is, ha nehéz, sok dolog meg tudna oldódni, függetlenül a hitünktől, felekezetektől.

Van-e olyan, ami kiemelten fontos papi szolgálatodban, azon felül, hogy próbálsz jelmondatod szerint élni. Mi a legfontosabb a papi szoláglatodban?

Megint Lisieux-i Szent Terézhez tudok visszanyúlni. A szerzetesi neve, a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Teréz. Nekem mindig is az volt a vágyam, a célom, hogy független attól, hogy pap vagyok, vagy nem, vagy hogy éppen mit csinálok, Krisztus arcát tudjam tükrözni az embereknek. Ez egy hatalmas és nagyon nehéz feladat, de ez mindig célom, hogy a szolgálatomon és a mindennapjaimon keresztül Jézus arca tükröződjön rólam az emberek számára.

Bár még csak pár napja vagy Solton, de van-e már valami elképzelésed, ötleted, hogy mit és hogyan szeretnél csinálni?

Számomra Solt egyáltalán nem volt ismerős. Annyit tudtam, hogy ha Dunántúlra mentünk, akkor áthaladtunk rajta, de semmi tudásom nem volt róla, az eddigi szolgálati helyeimhez sem volt közel.
Az első találkozásom Solttal nagyon pozitív volt, egyből megszerettem, láttam benne fantáziát, sok ötletem lett. Konkrét terveim még nincsenek, de vannak vízióim miket lehetne itt létrehozni, szervezni.

Van-e valamilyen hobbid, időtöltésed? Mit szeretsz csinálni szabadidődben?

Nagyon szeretek főzni, kipróbálni új ízeket, technológiákat. Van egy kutyám, őt reggel este viszem sétálni, így ez is egy fix szabadidős program.

Tartozol-e valamiyen lelkiségi mozgalomhoz?

Igen, a Nyolc Boldogság Közösség, papi testvériségének tagja vagyok, ami egy külső elköteleződés a közösség felé, egyházmegyés papok részére. Ez egy francia alapítású, szemlélődő és missziós közösség. Az első helyen áll az imaélet és a folyamatos imára való törekvés. A közösség alapelvei szerint próbáljuk élni a hétköznapjaink, imádkozunk a közösségért, a közösség szándékára és hogy a mindennapokban próbáljuk megélni azt, amit a Nyolc Boldogság elénk tár az Evangéliumban.

Felvétel időpontja: 2024.10.03.
ifj. Hoffmann Ferenc

Szabolcs atya, hol született, nevelkedett?

1974-ben Baján születtem és Baján is érettségiztem a III. Béla Gimnáziumban. Lelki értelemben a bajai Szent Szív-plébániatemplomban nevelkedtem kishittanosként és ministránsként egészen pappá szentelésemig.

Hogyan és mikor jött a meghívás a papi szolgálatra?

Felső tagozatos általános iskolás korom óta folyamatosan éreztem az egyre erősödő hívást a papi szolgálatra.

Mikor szentelték pappá, és eddig hol szolgált?

Dr. Bábel Balázs Érsek Úr 2002. június 29-én szentelt pappá a kalocsai Főszékesegyházban.
Egy kiskunfélegyházi és két kecskeméti kápláni állomáshely után először Bácsbokod és Bácsborsód, majd 2009 nyarától a bajai Szent József-plébániatemplom plébánosa lettem. Az ott töltött 11 év alatt több szomszédos község plébánosi tisztségét is betöltöttem, a hitoktatás kerületi felelőse, a helyi és környékbeli katolikus iskolák és katolikus szeretetszolgálatok (Katolikus Karitász és Magyar Máltai Szeretetszolgálat) lelki vezetője is voltam, valamint a Bajai Esperesi Kerület esperesi tisztségét is viseltem.
Soltra a Keceli Esperesi Kerület esperesi tisztségéből és a keceli-imrehegyi egyházközségekben eltöltött négy plébánosi esztendő után érkeztem.

Mi a papi jelmondata?

Az Úr Jézus Szentséges Szívének nyár elejére eső főünnepén olvassuk évről-évre ezeket a sorokat: „Föltekintenek arra, aki keresztülszúrtak.” (Jn 19,37), melyek mindig elevenen emlékeztetnek arra a lelkületre, melyben gyermekkorom és fiatalkorom élhettem a Jézus Szíve-tisztelő templomi közösség tagjaként.
Azért választottam, mert szerettem volna, hogy papi életpályámon a Szent Szív tisztelete kísérjen és erősítsen. Azért választottam, mert szerettem volna, hogyha az isteni Szív tiszteletén keresztül sok-sok ember közelebb kerülhet az Istennel való kapcsolatának újra felfedezéséhez.

Mit tart legfontosabbnak a papi szolgálatban?

A szoros és személyes Isten-kapcsolat a papi élet és szolgálat kiindulópontja – pontosan úgy, miként a katolikus-keresztény tanúságtevő életé is. Az Isten-kapcsolatból indul ki az ember benső világának fejlődése-érlelődése, aztán fokozatosan a szolgálat-küldetés tudatosítása és a vállalására való készség (az időközben elsajátított ismeretek társaságában), majd pedig az Isten és embertársaink szolgálatára szentelt életformára történő berendezkedés. Ugyancsak az Isten(-kapcsolat) ad alapot és erőt ahhoz, hogy saját gyarlóságunkat, a megpróbáltatásokat, küzdelmeket, kudarcokat szintén el tudjuk hordozni, fel tudjuk dolgozni, okulni tudjunk belőlük, s képesek legyünk kitartani az Isten ügyében – egyre inkább a krisztusi lelkület szerint alakulva.

Mi vagy mik voltak az eddigi szolgálat legszebb pillanatai, amelyekre szívesen emlékek vissza?

Kiemelkedő pillanatokat nem tudok említeni. Számomra azok a szép és emlékezetes pillanatok, amikor papként láthatom előrébb mozdulni – akárcsak egy fikarcnyit is – az emberekben, a gyermekekben-családokban-idősekben-elesettekben az Isten akaratát. Amikor láthatom, hogy katolikus kereszténységünk és vele magyarságunk gyarapszik: legyen az szentmise, szertartás, keresztelés, esküvő, házassági évforduló, házszentelő, nemzeti ünnep, egyházi ünnep, lelki gyakorlat, zarándoklat, hittanóra, hittantábor, szeretetszolgálati tevékenység, települési rendezvény, kulturális esemény vagy szabadidős program stb.

Tartozik-e valamely lelkiségi mozgalomhoz?

Nem tartozom lelkiségi mozgalomhoz, noha minden eddigi szolgálati helyemen igyekeztem a jelenlévő és tevékenykedő lelkiségi közösségeket a magam tudása-képessége szerint lelki vezetéssel és a velük való közösség vállalásával segíteni, s nem mellesleg a helyi egyházközség életében való aktív és konstruktív szerepvállalásukat ösztönözni, előmozdítani és erősíteni.

Mit csinál szívesen szabadidejében?

Gyermekkorom óta szeretek olvasni, művelődni és kerékpározni. Természetesen, ha lelkipásztori szolgálatom időbeosztása engedi, szívesen megyek operába, színházba, múzeumba, illetve komolyzenei koncertre.

Milyennek látja eddig Soltot, milyen tervei vannak helyi, illetve esperesi kerület szinten?

„Lapzártáig” a solti katolikus templomi közösséggel, az egyházközségi képviselőtestület tagjaival és az egyházközség munkatársaival, valamint polgármester úrral és nagytiszteletű református lelkész úrral volt módom találkozni.
Nagy tisztelettel szeretnék munkámban Ótott-Kovács Benő diakónus úr szolgálatára is támaszkodni, és szeretném segíteni felszentelt életpályájának további alakulását.
Soltot illetően szimpatikus számomra az a történelmi eredet, múlt és azok a gyökerek s adottságok, melyekkel Solt Városa rendelkezik. Úgy gondolom, ezekre lehet tovább építkezni a közös célok és értékek mentén történő összefogással-együttműködéssel és elkötelezettséggel.
Közös víziónk lehetne talán egy III. évezredbeli élhető és fenntartható kistelepülési-urbánus lét a vele járó egészséges, biztonságos életkörülményekkel, infrastruktúrával, munkahelyekkel, földműveléssel, álltatenyésztéssel, iparral, szolgáltatásokkal, egészségüggyel, szociális gondoskodással, oktatással-kultúrával, innovációval, környezet-védelemmel, helyi értékekkel stb. – azzal együtt, hogy mindez természetesen a hagyományok, az eszmények és a keresztény vallásosság-hitélet-lelkiség-értékrend biztos talaján állhat meg és bontakozhat tovább.
A Solti Esperesi Kerület vonatkozásában e pillanatban a katolikus identitás erősítését, a Kerület katolikus közösségei közötti kapcsolat-rendszer szorosabbra fűzését, valamint a katolikus egyház küldetésének, társadalmi jelenlétének és szerepvállalásának gyarapítását látnám kitűzhető célként.

Interjú Huba atya Soltra kerülésekor

2014. augusztus 1-el Czár Iván atyát saját kérésére az érsek úr egy évre felfüggesztette a papi szolgálatból. Szeptember 1-től végre újra van egyházközségünknek plébánosa. Bábel Balázs érsek atya döntése alapján ettől kezdve Vass Huba Zoltán atya szolgálja Solt, Apostag, Dunaegyháza és Újsolt katolikus közösségeit. Vele beszélgettem:
- Huba atya, hol születtél, nevelkedtél?
1977 május 7-én születtem Szászrégenben, Erdélyben. Ez egy kb. 40 ezres város Marosvásárhely mellett 33 km-re. Itt együtt élnek szászok, magyarok és románok. Itt végzetem el az általános iskolámat. A középiskolámat Gyulafehérváron végeztem az érsekség által fenntartott egyházi iskolában.
- Mikor, hogyan ébredtél rá, hogy Jézus kiválasztott téged a papi hivatásra?
Másodikos voltam amikor elkezdtem ministrálni, az oltár körül segíteni a szentmiséken. Volt egy jó atya akit nagyon szerettek a fiatalok és hatására sokan jártunk szentmisére és hittan órákra. Mivel a templommal szemben laktunk, így alkalmam volt minden nap szentmisére menni. Versenyeztünk a fiatalokkal, hogy év végén kinek lesz több ministrálása. Lassan a szívembe lopózott a hit és a hivatás, tudtam mi akarok lenni. Az igazi döntés a középiskolában történt, érettségi után jelentkeztem a szemináriumba.
- Mikor szenteltek fel és hol szolgáltál eddig?
2004 jun 29-én szenteltek pappá Kalocsán. 10 éve vagyok pap, de nagyon sok helyen voltam már, nagyon sok emberrel találkoztam és ismerkedtem meg. Bár országon belül és megyén belül voltam mégis más és más típusú emberekkel találkoztam. Két évig voltam Kiskunhalason káplán és a katolikus iskola lelkésze. Ugyanilyen beosztásba kerültem Kecskemétre a Főplébániára ahol egy évig voltam. Majd délfelé helyeztek Bajára ahol két évet voltam káplán majd plébániai adminisztrátor. Ezután kerültem Géderlakra plébánosként ahol 5 évet voltam. Ez év szeptember 1-ével itt vagyok Solton.
- Mi a papi jelmondatod és miért?
„Legyen meg a Te akaratod”. Jézus mondotta, hogy ne az én akaratom teljesüljön hanem az Atyáé. Valahogy így érzem én is, hogy sok mindenen gondolkodom, sok tervem, akaratom van, de nekem nem az a feladatom, hanem az amit Ő ad számomra. Mindig nagyon érzékenyen érint az áthelyezés, mert eddig ahol voltam mindenhol szerettem lenni és szerettem a híveket. Nehéz megválni, titokban könnyezni az ott maradottakért, de én ezt választottam. Ha igazán hiszünk Istenben, Gondviselésben akkor tudjuk azt, hogy semmi sincs véletlenül, ő embereket választ ki a tervének , akaratának a megvalósulására. Igen kell mondanunk nekünk is Isten akaratának mint annak idején Máriának. Nekünk is fontos lenne, hogy minden imádságunk végén az ámen szó előtt el tudjuk mondani „…legyen meg a Te akaratod.”
- Mit, vagy miket tartasz a legfontosabbaknak a szolgálatodban?
Nagyon fontos a szentségek kiszolgálása és a szent liturgia után az emberekkel való kapcsolat. Bár sokszor hangoztatjuk, hogy nem a papért megyünk el a templomba, ez igaz… de ha nem vagyunk élő kapcsolatba a híveinkkel akkor bizony a vallásos élet is lankadni kezd. Én nem vagyok az a típus aki otthon ül és elvan. Szeretem az embereket, elmegyek minden rendezvényre ahova meghívnak, ott szeretek lenni köztük a hétköznapokban is.
- Tartozol – e valamelyik lelkiségi mozgalomhoz?
Nem tartozom lelkiségi mozgalomhoz. Volt egy rossz élményem középiskolás koromban, amikor a szülővárosomban két lelkiségi csoport összeveszett, harag lett belőle, hogy ki mikor, melyik napon és hogyan imádkozzon, kik a szentebbek és vallásosabbak. A templomban a szentmisén azt figyelték, hogy kit mennyire „repít el a lélek”. Láttam már olyan papot, aki egy lelkiségi mozgalomhoz tartozott és számára ez volt minden. Senki mással nem foglalkozott csak azzal a csoporttal volt együtt „sülve főve”. Én nem zárkózom el semmilyen lelkiségi mozgalomtól, örülök ha van ilyen az adott településen. Egy új szint, életet visznek az adott közösségbe.
- Mi, vagy mik voltak eddigi szolgálatod legszebb pillanatai, amelyekre szívesen emlékszel vissza?
Ó sok és szép élményem van, és nem pillanatok. Tudok örülni sok mindennek, ha teli a templom, ha szépen énekelnek, egy-egy nagyobb egyházi ünnepnek a szép liturgiáján, a közös baráti és hívekkel való találkozásoknak és rendezvényeknek. A sok kirándulásoknak és a zarándoklatoknak. Mindegyik sajátosan volt szép és jó, nem emelek ki egyet sem.
- Van-e valamilyen hobbid?
Különlegesen nincs. Szeretek kirándulni, utazgatni, szép helyeket látni, moziba járni, úszni, strandolni, néha horgászni, voltam vadászaton is hajtónak egy párszor, lehet, hogy valamikor még a vadász vizsgát is leteszem.
- Bár nem régóta laksz itt, de megkérdezném, hogy tetszik az új plébánia?
Kicsit féltem tőle, mert elég sok ”rémhírt” hallottam róla. Az első héten majdnem minden éjjel többször fel riadtam, mert a tűzriasztó elindult, valami technikai hiba miatt. Volt amikor már a tűzoltók is kijöttek, de most remélem ez is megoldódik. A plébánia nagyon jó és még jobb lesz egy év múlva :). Be kell lakni, meg kel tölteni élettel.
- Milyennek látod Soltot?
Első benyomásaim jók. Kicsi ügyes város. Gondolom, nem mondok újat, ha elmondom, hogy az úgynevezett döggyár miatt a bűz nagyon elrontja Solt képét és nagyon zavaró nemcsak az ide látogató vendégeknek, hanem az itt élő embereknek is. Nem hiszem el, hogy ilyen technikai fejletséggel nem lehetne valamit tenni ez ellen. Ezt leszámítva tényleg jól érzem itt magam.
- Rövid, vagy hosszú távú terveid a solti szolgálatoddal kapcsolatban?
Olyan hirtelen volt az ide helyezésem, hogy igazán nagy tervekről nem tudok beszámolni. Annyit tudok mondani, hogy nagyon számítók az itteni emberekre, együtt közösen kell nekünk építenünk Isten országát. Ahogy a jelmondatomnál is említettem, számomra a legfontosabb a „legyen meg a Te akaratod”. Isten majd mindig tudtomra adja, hogy mit kell tennem, remélem sikerülni is fog.
- Köszönöm a beszélgetést. Kívánom, hogy mihamarabb érezd otthon magad városunkban. Légy áldás a soltiaknak, és legyen Isten áldása, kegyelme a szolgálatodon!

Fazekas László

Interjú Péter atya Soltra kerülésekor

2020. november 29-én, advent 1. vasárnapjával a Solti Római Katolikus Plébániára helyezték kápláni szolgálatra Tápai Pétert, Péter atyát. Vele beszélgettem.

- Hol születtél, nevelkedtél?
Kiskunmajsán születtem, ebben az alföldi kisvárosban nevelkedtem, itt jártam óvodába, általános iskolába és itt érettségiztem az akkor még Dózsa György Gimnáziumban, informatika szakon. Ezt követően a mai Óbudai Egyetemen kezdtem tanulni, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki karon, erősáramú tagozaton.

- Ezek szerint később jött a meghívás a te életedben, hisz nem rögtön gimnázium után kezdted el a teológiát. Hogyan kaptál meghívást a papi hivatásra? Hogyan értelmezhetjük ezt mi, akik nem részesültünk ilyen meghívásban?
Az én életemben nem volt úgymond nagy, látványos megtérés, mivel katolikus családban nevelkedtem. Édesapám a plébánián dolgozik, így testvéreimmel együtt mindig jártunk szentmisére, rendszeresen ministráltam, tehát mindig közel voltam plébániához, papokhoz. Volt egy káplán, aki később a lelki atyám lett és a vele való beszélgetések során erősödött az érzés, hogy én is szeretnék pap lenni. Édesapám úgy fogalmazott, hogy nem lepődött meg rajta, hiszen ez volt az egyetlen olyan közösség amelyben mindig megmaradtam. Tanultam hangszeren, jártam énekkarba is, de ezek nem voltak az életem állandó részei. A lelkivezetőmmel való beszélgetések során vált véglegessé a meghívásom.
2012. nyarán jelentkeztem Bábel Balázs érsek atyánál, majd ősszel el is kezdtem a teológiát Szegeden. 2017. június 29-én, Péter, Pál napján szenteltek pappá.

- Lassan négy év telt el azóta, hogy pappá szenteltek. Eddig hol szolgáltál, milyen feladatokat láttál el?
Kecelre kerültem először, a Szent Háromság Plébániára, ahol a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda, illetve Tázlári Tagintézménynek lettem az iskolalelkésze. Mindkét intézményben hitoktattam, iskolások lelki életének segítése, támogatása, szentségekre való felkészítés és szentségek kiszolgáltatása volt a feladatom. (Szentségekről részletesebben a "Szentségek" menüpont alatt olvashatnak – szerk.) Mikor odakerültem, az volt a hetedik év, hogy egyházi fenntartású lett az iskola, így már volt egy bejáratott rendszer, amit kicsit módosítva, az iskolával és a plébániával együttműködve, végül sikerült olyan rendszert átadni az áthelyezésemkor, amely tudomásom szerint azóta is jól működik. Kecel után Kiskunfélegyházára kerültem, ahol a Sarlós Boldogasszony Plébánia káplánja voltam. Ott a plébános volt az iskolalelkész, akinek a munkáját segítettem. Két kollégium van ott ahová jártam, elsősorban bérmálkozásra való felkészítést végeztem. Ezen kívül találkoztam a fiatalokkal más alkalmakon is, mint például a „72 óra kompromisszumok nélkül” nevű rendezvényen, amelyet a kollégiumigazgatóval közösen szerveztünk. Tavaly novemberben pedig Soltra kerültem.

- Ki a káplán, mi az ő feladata?
A káplán, más szóhasználattal segédlelkész. Gyakornoki feladatnak lehetne tekinteni, ezért is van az, hogy gyakrabban helyeznek át minket, mint a papokat, hogy minél több helyszínt, közösséget ismerjünk meg. Minél többet látunk, tapasztalunk, vagy papi mentalitást ismerünk meg, annál többet tudunk majd hasznosítani a leendő saját közösségünkben.

- Nem volt nehéz két nagyobb közösség után, egy kisebb közösségbe érkezni?
Nehéznek, nem mondanám, mivel gyakorlati időm töltöm, jó ilyen helyen is tapasztalatot szerezni. Solt sem a régi hagyományú katolikus település, így ezt is látni kell, hogy hogyan működik egy ilyen közösség. A kisebb településeket én egyébként jobban szeretem, mert személyesebb kapcsolatot lehet kialakítani a közösséggel.

- Mire emlékszel vissza szívesen az elmúlt három évből?
Sok szép pillanat volt, nyilván mivel a tanítás volt a fő feladatom eddig, így ezzel a munkával kapcsolatban van a legtöbb élményem. Számos, sok-sok megmosolyogtató emlékem is van, és nehéz kiemelni ezekből egyet. Mindenképp gyermekekhez kapcsolódó. Pl. mikor megörülnek nekem, mikor meglátnak reverendában, vagy meglepődnek mikor év végén meglátnak először reverenda nélkül. Volt, aki elmentem mellettem mert nem ismert meg. De én sosem féltem így járni. Ezzel is tanúságot teszünk, hogy így járunk, amely kétségkívül sajnos azzal is jár olykor, hogy nem megfelelő szavakkal, tekintettel illetnek minket. Rendőrt, tűzoltót sem ismerik fel az egyenruhája nélkül könnyen. A papság jele a reverenda, szerepe pedig hogy akár alkalmas, akár nem, az evangéliumot hirdetni kell. Szent Ferenc egyik mondása jut eszembe, hogy „hirdesd az evangéliumot, ha kell szóval is”.

- Mit tartasz legfontosabbnak a szolgálatodban?
Jézus központú életet, amit élek én is, meg amit hirdetek, tanítok. Jézus Krisztuson kívül nincs üdvösség senki másban. Ezt élni kell. Katolikusnak lenni egy életforma és erre biztatom mindig a híveinket is, hogy ezt vállalják ők is. Nyilván ezt én így vállalom, mert ez a hivatásom, de mindenkinek a saját helyén, hivatásában kell vállalnia a Krisztusi életmódot, ha már Krisztusinak, azaz kereszténynek hívnak minket.

- Erre többször is utaltál az eddigi prédikációd során, amely bizonyítja ennek a gondolatiságnak a fontosságát. Ma mikor beszélgetünk, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja van, ahol az önmagát felemésztő gyertya hasonlatot hoztad az életünkre. Ahogyan a gyertya azért ég, hogy másnak fényességet adjon, nekünk is így kell élnünk az életünket, amely számomra szintén a Krisztusi életpéldával vonható párhuzamba. A papi jelmondatod is nagyon összecseng ezzel a gondolattal, ami így szól; „Én pedig szívesen áldozok, sőt magam is áldozattá válok a ti lelketekért” (2Kor 12,15). A másikért való áldozatvállalásra azt hiszem nehezen tudunk jobb példát hozni, mint Jézus. Miért pont ezt választottad?
Én ezt egy örökségként élem, meg. Tasi László atya nyugdíjasként volt Kalocsán az érsekségen, ahol kispapként többször találkoztam vele. Az ő személyisége amúgy is megragadó volt. Később a halála után találtam meg egy imakönyvben az ő újmisés képét. Ez egy nagyon jó összekapcsolás volt számomra, hiszen az én utolsó szemináriumi évemben találtam meg annak a személynek a jelmondatát, akire korábban is példaként tekintettem. Ebből adódóan úgy gondoltam tovább viszem ezt a jelmondatot és az ő csendességét, nyugalmát próbálom megvalósítani. Ami persze most még nem mindig sikerül.

- A jelmondat, nyilván egész életedben végig kísér. Mennyire nehéz eszerint élni, vagy ezt megélni a mindennapokban?
Ismét visszakanyarodnék Jézushoz, ez mindannyiunk feladata, hiszen „vegyétek fel minden nap a kereszteteket és úgy kövessetek engem”. Az áldozattá válást, nem a mai profán szóhasználat szerint kell érteni, hogy valami végérvényes katasztrófa történik az emberrel, hanem hogy tényleg azzá válni aki az Istennek tetsző és Isten szabadon felhasznál az ő terveinek megvalósítására. Ez a fontossága ez én szemszögemből. Mindig neki tetsző legyen az amit teszek, amivel foglalatoskodom, így ebből a szemszögből ez megvalósítható.

- Egy olvasó, ha ezt olvassa ezt, akkor felmerülhet benne az, hogy nagyon nehéz megélni ezt nap mint nap. Honnan kaphatunk ehhez segítséget?
Természetesen Jézustól. A személyes Istenkapcsolatot nem lehet megspórolni és valami egyszerűbb, rövidebb úton, vagy kiskapun eljutni a kitűzött céljaink eléréséhez. Vállalnunk kell ezt az életet. Egyrészt fel kell ismerni, hogy mi a feladatunk, célunk és ebben hűségesnek kell lenni. Ahogy a házasságban élők egymáshoz hűségesek és így kedvesek az Isten előtt, nekem nyilván a papi hivatásomhoz kell hűséges legyek és ez ami az Istennek tetszővé teszi az én szolgálatomat. Nyilán nem most azonnal, vagy tegnap válunk tökéletessé. Nem azt jelenti, hogy én tökéletes voltam, vagy lettem, mivel ezt a hivatást választottam, hanem pont hogy áldozatot kell hoznom a közösségért, a Krisztusban hívőkért, hogy ezzel Isten tervét szolgáljam.

ifj. Hoffmann Ferenc