Egyházi rend


"A papok, akik tisztüket jól töltik be, kétszeres megbecsülést érdemelnek, főképpen, ha az evangélium hirdetésében és a tanításban fáradoznak." (1Tim 5,17)


Kik a papok?
Jézus missziós parancsa „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,19-20)
Az egyházi rend az a szentség, mely továbbadja a Krisztus által az apostolokra bízott küldetést és „szent hatalmat”, így folytatódik az Egyházban az apostoli szolgálat az idők végezetéig. Ez a szentség tehát az apostoli szolgálat szentsége.
Az egész Egyház papi nép. A keresztség által minden hívő részesedik Krisztus papságában. Ezt nevezzük a “hívők általános papságának”. Krisztus küldetésében más részesedés is van, nevezetesen az egyházi rend szentsége által kapott szolgálat, amelyet „szolgálati papságnak” vagy felszentelt papságnak is nevezünk.
A szolgálati papság lényegében különbözik a hívők általános papságától, ez a különbség abban áll, hogy a szolgálati papság szent hatalmat kap Krisztustól a hívők szolgálatára, azaz a tanításra, az istentisztelet bemutatására és a lelkipásztori irányításra. A szolgálati papságnak három fokozata van: a püspök, a pap és a diákonus. Ők a szolgálati papság, nélkülük nem beszélhetünk Egyházról.
A felszentelés azt a szentségi cselekményt jelenti, mely a püspökök, a papok vagy a diákonusok rendjébe fogad be, és a Szentlélek ajándékát árasztja ki a felszenteltre. A felszenteléskor kapott szentségi kegyelem teszi lehetővé a “szent hatalom” gyakorlását, amely magától Krisztustól származik az Egyház közvetítése által. A felszentelés nem más, mint elkülönítés és feladat átadása, amelyet maga Krisztus végez Egyháza javára. A püspök kézföltétele a fölszentelő imádsággal együtt látható jele ennek a fölszentelésnek. Az egyházi rend szentségét kézrátétellel szolgáltatják ki, melyet ünnepélyes fölszentelő könyörgés kísér, amelyben a szentelendő számára a Szentléleknek a szolgálathoz szükséges kegyelmét kérik.
A papszentelés alkalmával az Egyház így imádkozik:
„Urunk, szentséges Atyánk, már az Ószövetségben hivatalokat és szolgálatokat állítottál szent jelül: Mózest és Áront te rendelted arra, hogy népedet vezessék és megszenteljék. Segítségükre a közös műhöz férfiakat hívtál meg további szolgálatra és hivatalra. A pusztai vándorlás során a hetven vént Mózes lelkéből részesítetted. Áron fiainak részt adtál atyjuk hivatalából.”
A szentelés eltörölhetetlen karaktert nyom a lélekbe. Az egyházi rend mindhárom fokozatát a püspök szolgáltatja ki. Az egyházi rend szentségében csak olyan megkeresztelt férfiaknak részesülhetnek, akiknek alkalmasságáról az Egyház meggyőződött. A latin Egyházban rendes körülmények között csak olyan jelölteket szentelnek pappá, akik készek szabadon elfogadni a cölibátust, vagyis a papi nőtlenséget, és nyilvánosan kifejezik akaratukat annak megtartására Isten és az emberek iránti szeretetből. A Biblia így ír erről:
A Biblia szavai: „Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel” (Mt 19,12)
Krisztus az egyetlen és örök főpap, az Ő papsága válik jelenvalóvá a szolgálati papság által. Krisztus az egyetlen igazi pap, a többiek csak az ő szolgái. A szolgálati papság feladata, hogy Krisztusnak, az egyetlen és örök főpapnak a nevében és személyében teljesítsen szolgálatot a közösségben.
A püspök az egyházi rend szentségének teljességét kapja. Tagja lesz a püspökök testületének és vezetője, látható feje a rábízott részegyháznak, egyházmegyének. A püspökök, mint az apostolok utódai részesei az egész Egyház apostoli felelősségének és küldetésének. Ezt a felelősségüket a római pápa tekintélye és vezetése alatt gyakorolják.
A papok a papi méltóságban kapcsolódnak a püspökökhöz, ugyanakkor tőlük függenek, arra hivatottak, hogy a püspökök jó munkatársai legyenek; püspökük körül presbitériumot alkotnak, mely vele együtt felelős a részegyházért. A püspöktől kapják konkrét egyházi feladatukat.
A diakonusok nem kapják meg a szolgálati papságot, hanem az Ige szolgálatában, az istentiszteletben, a lelkipásztori vezetésben és a szeretet szolgálataiban kapott feladatokban tevékenykednek.

Kik a szerzetesek?
Képtalálat a következőre: „szerzetesek”“Elsősorban olyan emberek, akiket Krisztus ragadott meg egészen személyesen, és akik erre a személyre szóló hívásra egész életük Neki ajándékozásával akarnak válaszolni. Életük programja tehát a szüntelen istenkeresés.

Bár gyakran igen tevékeny emberek, mégis mindaz, amit tesznek, teljesen értelmetlen lenne, ha nem az motiválná őket, hogy egyre teljesebben, egyre szabadabb szívvel szeressék viszont Istent, és Őmiatta mindenki mást. …

A szerzetesek különleges helyet foglalnak el az Egyházban: ahogyan a II. Vatikáni Zsinat fogalmazta, az Egyház szentségéhez tartozik a szerzetesi állapot. Azaz a szerzetesi élet már itt a földön szeretné elővételezni és mindenki másnak hirdetni azt az Isten és ember közötti közvetlen kapcsolatot, amelyre Isten minden embert meghív.”

(Deák Viktória Hedvig OP)

A keresztény szerzetesség története
A keresztény szerzetesség Egyiptomból indult el, ez a remete szerzetesség vált eszménnyé és mintaképpé a Nyugat-Európai szerzetesség számára is. A keleti szerzetesség első embere Thébai Szent Pál volt, de a remeteség igazi atyjaként Remete Szent Antalt tiszteljük, aki gazdag ifjúként hagyja el mindenét és kb. 80 évet él magányban, a sivatagban.
A Nyugat-európai szerzetesség kialakulása a IV. századtól indult el azzal a gondolattal, hogy a városban, családban, aszkétaként hogyan lehet tökéletesen, szentként élni. Ezeket az első szerzetes kezdeményezéseket nők, asszonyok alakították ki. Az igazi nyugati szerzetesség Szent Benedekkel indult útjára. Őt tiszteljük a nyugati szerzetesség atyjaként, aki a Bencés szerzetesek számára mind a mai napig élő Regulát (szabályzatot) is írt.
Nyugat-Európa elvonulási helyei elsősorban a hegyek és az erdők voltak, így Benedek is Monte-Cassino hegyén alapította meg közösségét.

Designed with Mobirise page builder