Mária Neve Solt

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Írások, gondolatok

Útravaló

Szent László példája
(tanácsok magyaroknak az efezusi levél alapján)



Az igazságszeretet legyen az övetek,
Hamisra ne nyíljék szátok és szemetek,
Hogy derékban soha ti meg ne törjetek!
Példát ad elétek,
Kegyelmes Szent László Király.

Megigazulásnak páncélját vegyétek,
Hogy újra csak Krisztusé legyen a szívetek,
S gonoszság ne üssön rajtatok sebeket!
Harcba száll értetek,
Jó vitéz Szent László Király.

Béke Evangéliumát terjessze ajkatok,
Ez legyen sarutok, csak ebben járjatok,
Készséggel hirdetni meg ne fáradjatok!
Ezt tette uratok,
Bölcs szavú Szent László Király
.

Hit pajzsát emelvén védjétek magatok,
Sátánnak nyila, hogy ne ártson rajtatok,
Hitben és reményben folyvást kitartsatok!
Mint szikla hitével,
Nagyságos Szent László Király.

Vegyétek fel az Üdvösség sisakját,
Hogy majdan a Mennyekben kapjatok glóriát,
Fejetek meghajtván áldjátok Ég Urát!
Ahogyan ő tette,
Kegyelmes Szent László Király.

Léleknek kardját markolja karotok,
Ez Isten Igéje, csak ezzel sújtsatok,
Ettől elinalnak a gonosz démonok!
Így harcolt értetek
Hős lovag Szent László Király.

Így marad hazátok, földetek, fiatok,
Már itt és az égben is nagy lesz jutalmatok,
Imádva Istenünk tegyétek dolgotok!
Könyörögj érettünk
Krisztusnál Szent László Király!


Fazekas László


MÁRIA NEVE – templombúcsú – Solt 2015

Krisztusban kedves testvérek.
          Hogy jobban megértsük Mária Neve ünnep lényegét, nézzük meg a történelmi eseményt, mely által ünnepünk keletkezett. Azt hiszem, hogy a mai események fényében, szükségesség válik, hogy a történelemből tanuljunk.
        329 évvel ezelőtt, 1683 szeptember 12-ének délutánján, a Wien folyócska bal partján Sobieski János lengyel király, mintegy 14 ezer gyalogos, harcedzett katona élén „kibújt” a bécsi erdőből, ahol, ahol még több ezer lengyel huszár és 26 ágyú rejtőzött. Tekintetével végigpásztázta a folyócska széles völgyét, mely enyhén lejtett Bécs felé, s a távolban látta, ahogyan megvillannak török ágyúk torkolattüzei, és a hatalmas, mintegy 50 ezer fős török tábor.

        Első parancsa az volt, hogy egy csapat huszár derítse fel a terepet, nincsenek-e árkok, mélyedések, hogy a sereg akadálymentesen haladhasson előre. A huszárok nagy ívben átvágtattak a török állások között, -veszteséget is szenvedtek ugyan-, de nagy riadalmat is okoztak. Kara Musztafa hadvezér, mivel azt hitte, hogy itt a fősereg, saját hatalmas lovasságát küldte ellenük, akik a vakmerő lengyeleket az erdő széléig üldözték vissza. Itt viszont nem maradt el a „szívélyes fogadtatás” sem, a lengyel ágyúk visszafordulásra késztették a török sereget, amelynek soraiban elődeink: Apafi Mihály, Thököly Imre, a moldvai és a havasalföldi vajdák csapatai de a tatárok is harcoltak. Sobieski kihasználva az alkalmat, hogy zavart keltett a török seregben, akik csak annyit láttak, hogy a huszárok eltűnnek az erdőben, buzogányával jelet adott a mindent eldöntő támadásra.

          A lengyel király vezette császári hadsereg először lassan, majd mind jobban felgyorsulva, fülsiketítő robogással és csatakiáltással rontott az ellenségre, mindent levágott, ami útjába állt, és megfutamította a török hadakat. A törökök élükön a nagyvezérrel fejvesztve menekültek, átgázolva a kis folyón is. Mivel a nap a láthatár alján járt és a távolban már sötétedett, az ellenség üldözéséhez túl késői óra volt, – Sobieski megállt a folyónál, majd katonáival körülvette az ellenség maradék táborát, amely megadta magát.

     Bécs megmenekült, a város és nemsokára egész Magyarország felszabadult. Eközben Lipót császár híveivel előbb Linzbe, majd Passauba menekült, ahol a kapucinusok kolostortemplomában, a Mariahilfe kegykép előtt családjával kétségbeesetten imádkozott a népért.

    Sobieski pedig aznap este a töröknagyvezértől zsákmányolt sátorban, a testőrök fáklyái között két levelet írt. Az egyiket XI. Ince pápának, ezekkel a szavakkal: Jöttünk, láttunk, és Isten győzött!. A másikat szeretett feleségének írta, amelyet így kezdett: Urunk Istenünk, nemzetünknek olyan győzelmet és dicsőséget aratott, amelyről a korábbi századok nem hallottak.
XI. Ince pápa pedig elrendelte, hogy szeptember 12-én az egész világegyházban üljék meg Mária neve ünnepét. Pénzt gyűjtött össze, bevetette minden politikai befolyását, és nemsokára megalapította a Törökellenes Ligát, amely néhány v múlva kiűzte a törököt a keresztény Európából…
Krisztusban kedves testvérek!
    A törökökről azóta kiderült, hogy szegről-végről még rokonok is a magyarokkal, a Habsburgokról meg az, hogy nem mindig tettek jót nekünk katolikusoknak, és az egész magyarságnak sem… A részleteket hagyjuk a történészekre…Az iszlám veszély ma jobban fenyegeti Európát, mint ezelőtt 3-400 évvel. Akkor mi a teendő? Fogjunk újra fegyvert, alakítsunk iszlám-ellenes szövetséget a keresztények védelmében?
Elődeink a Boldogságos Szűz égi oltalmában bíztak, és a győzelmet is neki tulajdonították. Ahogy mondani szokás: a tények makacs dolgok. A történelem bebizonyította, hogy jól tették…Megmentették a keresztény név becsületét.
    Ahogyan a házasságok az égben köttetnek, úgy az igazi nagy harcok is a lélek mélyén dőlnek el. Nem lehetünk kívülállók, meg kell vívnunk a saját harcunkat, és ami még fontosabb, együtt. A keresztény seregek akkor nem voltak egységesek, de a Gondviselő Isten és Mária nevének oltalma elhárította a veszélyt Európa népei fölül. Ma is csak a közös cselekvésben, a közös imában van az egyetlen erőforrásunk. Nem elég hogy vannak jó kezdeményezések, hogy vannak kegyhelyeink és Mária Rádió, miközben vallásszabadság címén mindenféle zagyvaságot és tőlünk idegen keleti-nyugati, felhígított vallási koktélt fogyasztunk és terjesztünk, mert hát ’erre van igény’. Ha meg akarunk maradni Mária kötényében, akkor nekünk közösségként is oda kell hajtanunk szívünket, akaratunkat Szent Fiának evangéliumához.
   A név a régieknél az egész személyt jelentette. Megpecsételte a hordozó személy sorsát. Jellemezte karakterét. A név viselője névadójával azonosult. A mai lányok asszonyok hogyan viselik a Mária nevet? Azonosulnak-e a névadóval? Mi hogyan viselkedünk, tudunk e azonosulni azzal a szentel amelynek nevét viseljük. Tudunk lenni Szent Ferencek, Szent Margitok, Szent Istvánok, Szent Erzsébetek, Szent Lászlók és még sorolhatnánk…
Mária Neve: - „Tengernek csillaga” – hajósok, nem találtak haza. Ameddig nem volt iránytű az igazi útmutató a csillag volt.  Sarkcsillag, biztos támpont, mutatja az utat. Mária is mutatja nekünk az utat.  „Tegyétek meg mindazt amit a fiam mond” – így szólt a Kánaáni menyegzőn, de ezt mondja nekünk is minden nap.
   Ha az utcán gyermekét babakocsiban tologató vagy sétáltató kismamával találkozunk, első kérdéseink egyike, hogy hívják?…
   Minket hogy hívnak? Mi máriás keresztények vagyunk-e? Látszanak-e rajtunk Mária nevének jegyei? Van-e időnk, erőnk, szándékunk másokért közbenjárni, rajtuk segíteni. Szeretetünkkel begyógyítjuk-e a körülöttünk élők sebeit? Világosságot, szépet, jót sugárzunk-e magunk kerül beszédünkkel, hitünk erejével, tapintatunkkal, nagyvonalúságunkkal? Számíthatnak-e ránk mások- családtagok, barátok, munkatársak -, vagy begubózunk önző hétköznapjainkba, gondjainkba és állandóan panaszkodunk?
   Mária a mi édesanyánk, de nemcsak, a miénk. Ő nemcsak a magyarok ősi Boldogasszonya, hanem ő az Egészen Szép Szűz, akinek köténye alá befér minden nemzet, minden vallás fia-lánya, beférnek a muzulmánok és a hinduk, beférnek az indiánok és a kínaiak egyaránt. Az ő neve összetartozásunk záloga, ő mindenkinek az édesanyja. Neve nemcsak megkülönbözteti őt a föld minden asszonyától, hanem személyében az egész emberiség égi közvetítője jelent meg a földön. Akihez életünk bármely pillanatában bizalommal fordulhatunk.
Nem tudjuk mit hoz a jövő, Mária sem tudta, csak egyet tudott. a jövő Istentől jön , éppen ezért kell nekünk is örökös Igenek lennünk Isten felé és bízzunk abban, hogy ha veszély lesz országunkban, Európában össze fogunk majd újra mint ezelőtt 329 évvel a Bécsi csatánál, és Isten és Mária segítségével megmaradunk kereszténynek és magyarnak.   Ámen

Huba atya


Karácsonyra hangolódva …


 Advent van, karácsonyra készülünk. Igaz, ilyenkor a leghosszabbak az éjszakák és kevés jut a napsugárból, mégis ez a sötét december a legvidámabb hónapjaink közé tartozik.
Az utcán nagy a forgalom, az emberek karácsonyi bevásárlásaikat végzik. Két férfi éppen találkozik és ismerősként köszöntik egymást. Az egyikük hóna alatt fenyőfát szorongat és méltatlankodva mondja: "Ez a fa is drágább, mint tavaly volt. Hát igen, minden drágul, ki tudja meddig? Sokba kerül a karácsony. Legjobb lenne eltörölni ezt az ünnepet!"
Vajon miért tudott ez az ünnep így belenőni az emberek szívébe? Mi a jelentősége a karácsonynak? Mi változtatja legnagyobb ünnepünkké? A válasz igen egyszerű: az ajándék. Ennek mindenki örül és boldogan szorítja szívéhez. Elsősorban nem azért, mert hasznos, értékes, sok pénzt fizettek érte. Az ajándék akkor értékes igazán, ha megérezzük a mögötte rejlő szeretetet. Minden árucikk akkor változik ajándékká, ha a szeretet keze nyújtja felénk. Mi keresztények karácsony ünnepén mennyei Atyánk szeretetére emlékezünk, aki egyszülött Fiát adta nekünk. Karácsony éjjelén letette egy Szűz ölébe, majd elindította az emberi történelem országútján. Hívatlanul, kéretlenül, érdemtelenül kaptuk ezt a nagy ajándékot, de immár a miénk és tőlünk függ, mit kezdünk vele. Sokan visszautasítják, mert őket ilyen furcsa ajándék nem érdekli. Mások közönyösen mennek el mellette, hiába nyílnak meg előttük a szeretet piros sebei. Aztán vannak boldog elfogadók, akik szívükhöz szorítják, mert hisznek Isten szeretetében.
2014 évvel ezelőtt is Karácsony volt. Közénk jött a Megváltó, de nem sokan vették észre. Ma is ilyenek az emberek. Itt van a szép, a csodálatos egy kéznyújtásra, de nem vesszük észre.
Egy hűvös reggelen a washingtoni metró egyik állomásán megállt egy ifjú és hegedülni kezdett. 45 perc alatt 6 szerzeményt játszott, mindet Bachtól. Becslések szerint ez idő alatt 1000 ember haladt el mellette. Három percnyi játék után megállt mellette egy középkorú férfi, pillanatig hallgatta őt, aztán pár centet dobott a hegedűtokba. Pár perc múlva ugyanezt tette egy hölgy is. Néhány perc után megállt mellette valaki, kicsit meghallgatta, majd ránézett az órájára és folytatta az útját. Aki legtovább hallgatta őt, az egy három év körüli fiúcska volt. Hallgatta mindaddig, amíg az anyja szó szerint el nem rángatta őt a hegedűstől. Ugyanígy volt ez a többi gyerekkel is: mindegyiket egy felnőtt rángatott el magával. A 45 perc alatt csak 7 ember állt meg, további 20 - anélkül, hogy megállt volna - odavetett pár centet, némelyik dollárt is. A hegedűs keresete közel 32 $ volt. Amikor befejezte a játszást, senki sem vette észre, senki nem tapsolt, senki nem ejtett egy elismerő szót sem.
Senki sem tudta, hogy a hegedűs a világ egyik legjobb hegedű virtuóza, Joshua Bell volt, aki közel 3,5 millió dollárt érő stradivári hegedűjén a legkomplikáltabb Bach-szerzeményeket játszotta.
Két nappal a metróban való fellépése előtt a bostoni színházban minden jegy elkelt Joshua koncertjére, pedig a legolcsóbb jegy 100 $ volt! Ez valóban megtörtént eset. Bell metróbeli fellépését a The Washington Post napilap szervezte, mint az emberek felfogására, kedvteléseire és prioritására tett kísérletet. Az volt a kérdés, hogy képesek vagyunk-e felfogni a szépet olyan banális környezetben, mint a metró aluljárója. Megállunk-e
legalább kis időre és élvezzük-e ezt? Vajon képesek vagyunk felismerni egy kiváló előadót teljesen mindennapi környezetben?
Ha nincs időnk egy röpke időre megállni és meghallgatni egy gyönyörű zenét és egy kiváló művész interpretációját, vajon mennyi gyönyörtől fosztjuk meg magunkat életünk során? Íme, a karácsony örök témája. Isten jön és hívja az embert. Magához hívja, boldogságra hívja, üdvösségre hívja. Petőfi Sándor János vitézének van egy kedves jelenete, ahol János vitéz elhagyja Tündérországot, mert meghallotta a furulyaszót. Ennek hangja falujára, a virágzó akácfára, rezgő nyárfák ezüstös levelére, a magyar rögre emlékezteti. S azzal, hogy emlékezteti, hívja is, vonzza is úgy, hogy nem állhat ellent neki... Nos, a modern világ néma vakságába is behatol a betlehemi furulyaszó és visszahív a nagy hit fényekkel átjárt világába. Nem Tündérországból hív és nem Tündérországba hív, hanem a hit és a kegyelem isteni világába.
 Hallgassunk rá és induljunk Betlehembe, ne menjünk el közönyösen a szép a jó mellett és vegyük észre a mi Istenünket a kis jászolban!

    Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek áldott, békés, boldog Karácsonyi ünnepeket !

        Huba atya
(Megjelent a Helyi Tükör 2014. Karácsonyi számában)

„A Jóisten eszköze tudtam lenni” –
beszélgetés Bíró László püspökkel


Egy solti házaspár meghívására, március végén városunkban járt Bíró László püspök úr, akivel a Vécsey könyvtárban beszélgettem:
-Püspök úr! Ez az év az ön számára a jubileumok éve. Hiszen negyven éve lesz annak, hogy pappá szentelték, húsz éve püspök és húsz éve elnöke a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának. Röviden hogyan értékeli ezt, mit jelentenek önnek ezek az évfordulók. Készített-e az eltelt időszakokról egyfajta leltárt?
- Nehéz negyven évről, vagy húsz évről elszámolni, pláne egy interjú keretében. Annyit tudok mondani, hogy nagy öröm számomra, hogy pap lehetek. Pici gyerekkorom óta pap szerettem volna lenni és ez a hivatástudat velem növekedett és szinte a génjeimig behatolt és mindig boldogan voltam pap. Ez az egyik, amit így röviden el tudok mondani. A másik, hogy kezdettől fogva azt kaptam a tanáraimtól, nevelőimtől, hogy legyek megszólítható ember. Nagyon sokat kaptam azoktól az emberektől, akik őszinték voltak felém. Megtudták osztani velem gondolataikat, érzéseiket. Nagyon emberközelben élhettem és ezekhez szép visszatekintenem. A papi élet olyan, hogy az ember örömben és bánatban is osztozik. Sokszor nagyon éles váltás van: egy esküvő és egy temetés egymásutániságában, vagy egy keresztelő és egy haldoklónál való látogatás között. Nagyon sok szélső pontjait élhettem meg rövid órákon belül az életnek. Ezek nagyon megrázó élmények és az embert formálják. A házassághoz a papi életem során mindig közel voltam. Csoportok vettek körül és így az ő őszinteségük révén megismerhettem indirekt módon a házasságok sok apró részletét. Azt gondolom, hogy a Jóisten megadta azt, hogy miután rengeteg órám van benne a házaspárok meghallgatásában, hogy sokat tudtam lendíteni éppen zátonyra futott kapcsolatokon. A Jóisten eszköze tudtam lenni és ez is nagy öröm számomra. Aztán különböző stációit megéltem a papi életnek a káplánságtól a plébánosságon át, a püspöki titkárságon át, a rektorságig, a segédpüspökségig s most éppen katonapüspökként szolgálok. Annyi biztos, hogy mindig ugyanazt tehettem: mindig élhettem másokért, és mi a létnek az értelme, ha nem ez.
-Egyházunk kiemelt hangsúlyt fektet a családok életére, a családok és ezen belül az élet védelmére. Ön e területnek is élharcosa. Hogyan látja, a családok helyzetét, a család, mint alapvető érték alakulását az eltelt húsz esztendőben?
- Húsz esztendő óta különösen is rálátok a családokra. Különböző világkongresszusokon is részt vehettem, aztán a magyar családokra meg hát egész életemben ráláthattam. Sokféleképpen lehet szemlélni a családot. Annyi biztos, hogy mióta a püspöki kar megbízottjaként szolgálom a családokat, a magyar társadalom óriási változásokon ment át. Az azért elmondhatom, hogy rengeteg szép házasság van hazánkban. Mindig a negatívumokról szokás beszélni, arról hogy válságban van a házasság, én nem szeretem ezt a kifejezést. Valójában nem a házasság van válságban. Ez egy következmény, a felszín. Az ember van válságban, Így mondja Benedek pápánk: „legnagyobb problémánk az, hogy egy redukált emberképpel dolgozunk. Az ember szinte redukálódik már csak biológiai lénnyé, individuummá és elfelejt személy lenni.” A személy a kapcsolatokban létezik. Ferenc pápát is idézzem, ő arról szól, hogy a mai társadalom ideiglenesség társadalma. Az ilyen társadalmakban minden időszakos. Az emberek pár évre kötnek házasságot, aztán elválnak. Az ideiglenesség társadalmában nagyon fontos az, hogy a család az állandóságot szolgálja, tehát a házasságon alapuló családeszmény az legyen az állandóság kultúrájának képviselője a társadalomban. Hogyan tudunk ennek az építői lenni egy ilyen széteső, az ideiglenesség kultúráját lehelő világban? Ferenc pápa válaszát had idézzem: „Az állandósság kultúráját a találkozás, a kapcsolat eredményezi.” Tehát nagyon fontos az, hogy legyen a házaspároknak leleményük arra, hogy tudjanak egymással beszélgetni. Tudjanak élni kettesben is. Ne engedjék, hogy a család fölszívja a házasságot, mert ha a házasság elillan a család mögül, akkor a család esik szét, a család boldogsága veszik el. Nagyon nagy kísértése ez a jó szándékú embernek, hogy élünk és dolgozunk a családunkért és egyszer csak idegenként áll ott a házaspár egymással szemben és félnek. Félnek együtt maradni és félnek egymást szeretni már a végén. Vigyázzunk a házasságra! Szóval az alapkérdésre az a válaszom, hogy van hála Istennek nagyon sok szép házasság, de sokszor nagyon jó szándékú emberek is elhibázzák, mert úgy élik meg, hogy nincs idejük egymás számára és idegenné válnak egymásnak. Tehát az ideiglenesség kultúrájában nagyon fontosnak tartom, hogy építsük az állandóság kultúráját.
-2011 a Család éve volt az egyházban. Most pedig az ENSZ nyilvánította az idei esztendőt a család évének. Hogyan látja, jelentheti ez azt, hogy a világi emberek, a nem kifejezetten keresztény testvéreink is kezdik már magukénak érezni az egyház családdal kapcsolatos álláspontját, tanítását?
- Azt gondolom, hogy polarizálódik a társadalom. Van egy rétege a társadalomnak, amely ébredezik, és amely világosan látja, hogy annyi jövőnk van, amennyi egészséges házasságon alapuló család, annyi jövőnk van amennyi nyitottság van az életre bennünk. És sokan, világnézettől függetlenül lettek nyitottá a család felé. Nagyon szép élményem évről évre, hogy meghirdetjük itt Magyarországon a Házasság Világhetét. Ez, bár egyházi közösségek kezdeményezik, de az egész társadalom felé nyitott hét a Házasság Hete és olyan szép, hogy oly sokan bekapcsolódnak már az ünneplésébe. Egy ilyen szép elképzelés, mintegy vákuum szívja magába a jó szándékú embereket és együtt örülünk a házasságnak, a családnak. Előadások, pozitív szemléletű tudósítások jelennek meg a családról a médiában is. Ez nagyon nagy ajándék és azt gondolom, hogy arról szól, hogy egy réteg érzi, hogy ég a talaj a lábunk alatt és vigyáznunk kell ezt az ősi értéket, mert tulajdonképpen mindent megelőzően létezett. Előbb van a házasság, a család, mint maga a társadalom, hiszen a társadalom már ebből épült és ma is ebből épül.
-Hazánkban az elmúlt négy évben milyen pozitív változásokat, előrelépést emelne ki családok és az élet védelmével kapcsolatban?
- Azt látom, hogy az EU parlamentben is újra meg újra előkerülnek ilyen családellenes hangok. Kisebbségi pozícióban emberek manipulálni próbálják az európai politikát. De a házasság értékében gondolkodó emberek is már lobbit alkotnak, és nem engedik, hogy egy kisebbség a saját akaratát erőltesse rá a többségre. Tehát küzdenek. Ébred Európa. Bár a családellenesség, az életellenesség is tombol körülöttünk, de azért van egy szép összefogás az életért, a házasságért, a családért és ez úgy látom, hogy egyre halad előre. Látjuk, hogy egyre több olyan ország van, amelyben megvédik az életet és mondják ki törvényileg is, hogy mi a házasság, mint ahogyan a mi Alaptörvényünkben is!
-Püspök úr! Ön egy más területnek is képviselője. Ez pedig a honvédelem. Itt is meg kell említenünk két jubileumot, hiszen húsz éve alakult újjá a Tábori Lelkész szolgálat hazánkban és ötödik éve a Katolikus Egyház részéről ön a felelőse. Sokan nem értik, hogyan egyeztethető össze a fegyverviselés és a keresztény élet. Ön hogyan magyarázza ezt?
- Sokszor fölteszik az a kérdést, hogy mit keres egy pap egy fegyveres testületben. Ugye mi nem a fegyvert, hanem elsősorban az embert keressük és szolgáljuk. Tábori lelkészi szolgálatnak az az alapja, olyan megfontoláson alapul, hogy az egyháznak ott kell lennie, ahol az emberek vannak. A katona egy mobil ember. Keveset hallunk arról, hogy katonáinknak egy jelentős hányada külföldi szolgálatban van Afganisztánban, vagy Szarajevóban, vagy Koszovóban. Tehát a világ legkülönbözőbb pontjain ott van a magyar katona és ahol nagyobb kontingens van, ott van a lelkész is velük, mert amikor fél évre elszakítanak egy embert a házastársától a gyermekeitől, a szüleitől az nem egy könnyű állapot és ilyenkor az emberek szemében fölértékelődik a hit, a papi szolgálat, és ők nem kérdeznek ilyent, ők örülnek, hogy valakihez odafordulhatnak és megoszthatják a belső küzdelmeiket. Van egy ilyen szép gondolat, egy római konferencián hallottam: „Inter arma caritas”- a katonalelkész a fegyverek között a szeretet. Van is ilyen műsorunk a Mária Rádióban ugyanezzel a címmel azt hiszem, ez a lényegét fejezi ki annak, hogy miért is van tábori lelkész.
-Sokszor támadják az egyházat azzal, hogy a történelem során megáldotta a háborúba induló csapatok fegyvereit.
- Igen hát ilyen hangok mindig felerősödnek, ezek zengzetes dolgok, mert ugye az egyház mindig az emberért imádkozik, minden áldás az emberért van. Ha egy lakást áldunk meg, akkor sem a falaknak szól az áldás, hanem az ott lakó személyeknek. Ezt az emberek nem szokták mindig szétválasztani és így jönnek ki ezek a felületes állítások. Az egyházban az áldás egy ünnepélyes imádság, mindig az emberért szól és nem a tárgyakért.
-A Tábori Lelkészi szolgálathoz csak a honvédség tartozik vagy más fegyveres testületek is (rendőrség, büntetés végrehajtás)?
-Alapvetően a honvédség a szakterületem, viszont referense vagyok a börtönlelkészi szolgálatnak is és nemrégiben voltam a rendőrfőiskolán is. Tehát alapvetően a honvédséghez vagyok küldve, a büntetés végrehajtás lelkészi szolgálatának referense vagyok a katolikus egyház részéről, a börtönlelkészekkel rendszeresen találkozom, ugyanakkor egyre többször hívnak meg bennünket a katasztrófavédelem részéről is és vannak találkozásaink a rendőrökkel is, de általában ezek csak helyi kezdeményezések.
-Ön baráti kapcsolatai révén gyakran jár városunkban. Lát-e az utóbbi években változást, netán fejlődést a városképben, a környezetben?
- Igen. Ha az ember bejön ide a kastélyhoz, az utcákon rendezett portákat lát. Nagyon szép, amikor egy városnak van felelősségtudata az utcáiért, a portáiért, és ha valaki eljön erre a településre, akkor ezt látja. Rendezett utcákat, ahol az ember idegenként is el tud igazodni. Szóval szép és gondozott, tehát tényleg városként működik már Solt.
-Püspök úr! Köszönöm a tartalmas beszélgetést. Áldott nagyböjti készületet és Kegyelemteljes Húsvétot kívánok, valamint sok erőt és áldást a szolgálatához!
Készítette:
Fazekas László


Egyházmegyei Családmajális 2015. Solt

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye hagyományos Egyházmegyei Családmajálisát 2015. május 30-án, szombaton, Solton rendezték meg. Az Úristen jókedvében gyönyörű napsütéses idővel ajándékozta meg a szervezőket és a résztvevőket. A festői szépségű helyszín, a Magyar Zarándokút fejlesztése keretében megújult úgynevezett Katolikus tó környezete különleges lehetőségeket kínált az idelátogató testvéreknek, akik szép számmal, több mint 260 fővel érkeztek a reggeli órákban kezdődő programokra.
A megnyitó érseki szentmise ünnepélyességét emelte, hogy kilenc felnőtt részesült a bérmálás szentségében. Dr. Bábel Balázs érsek atya ünnepi homíliájában kiemelte a Szentlélek kegyelmének fontosságát a családok életében. Hiszen a házasságok csak akkor lehetnek élethosszig tartók, ha a férj és a feleség a bérmálásban kapott kegyelmekből imádságos életet él, és emlékezik esküjére, akkor is, amikor a párja már nem örvend teljes egészségnek. Megjegyezte, hogy jobb, ha a bérmálás szentségét a keresztény nem gyermekként, hanem teljes érettségben, tudatosan akarja értelmével, szívével, és így készül rá. Érsek atya a rendezvény környezetének szépségét is kiemelte. Az apostagi Ladik zenekar zenei szolgálatával gazdagított szentmisét követően családi kalandtúra következett. A tó körül felállított különböző állomásokon izgalmas feladatok vártak a kis családi csapatokra. Volt íjászat, a solti íjászcsoport közreműködésével, lufihajtogatás solti pedagógusokkal, festés és rongylabda célbadobás a Petjes Egyesülettel, valamint tudáspróba és csónakázás is. A vetélkedőt követően ebédre finom pörkölt került az asztalokra, majd a Sinosz solti csoportjának jóvoltából desszertként palacsintát ehettünk. A gyermekek emellett még jégkrémmel hűsíthették magukat. A rendezvény közben a kecskeméti Korda Könyvkereskedés értékes kínálatával ismerkedhettek az érdeklődők, és természetesen a helyszínen vásárolhattak is. A délutáni program a kecskeméti Ciróka Bábszínház tagjainak vidám előadásával folytatódott Létramesék címmel. Két létra, két színész és három mese: Egy tréfás mese, Ilókról és Mihókról; egy másik szívhez szóló mese, Benedek Elek nyomán, a szép árva királyleányról és a bátor mézeskalács huszárról; majd egy vidám vásári játék az angol népi bábhősről, Punchról, Judyról és a Sárkányról. A két nagyszerű színész, Krucsó Júlia Rita és Apró Ernő művészi előadása magával ragadott minden nézőt, gyermeket és felnőttet egyaránt. Műsoruk után a családi vetélkedő eredményhirdetése következett. Négy csapat sorsolás útján ajándékokban részesült. Ezt követően a Parázs Központ nevében Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes ajándéktárgyakkal is megköszönte a szervezők munkáját, majd Dr. Jeney Gábor főszervező, családreferens atya és Vass Huba házigazda plébános atya hálaimájával és áldásával véget ért a rendezvény. Mindenképpen sikeres és tartalmas napot tölthettünk együtt, ahol szervezők és résztvevők, kicsik és nagyok igazán jól érezhették magukat. Külön megtiszteltetés volt, hogy Kalmár Pál, Solt város polgármestere, aki városvezetőként és magánemberként is segítette a szervezést, feleségével az egész napot velünk töltötte. Hálásan köszönjük a Családmajális ötletgazdáinak, a kecskeméti SZÉK egyesület által működtetett Parázs Pasztorális Központ munkatársainak támogató segítségét, közreműködését, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Családbizottságának lelki és anyagi támogatását, melynek köszönhetően a résztvevők számára ajándék volt ez a nap. Köszönjük ezen kívül mindenkinek, aki munkájával, adományával, vagy imájával hozzájárult a rendezvény sikeréhez!
Fazekas László

Solt új plébánosa


Augusztus 1-vel Czár Iván atyát saját kérésére az érsek úr egy évre felfüggesztette a papi szolgálatból. Ideiglenesen Jánosity István atya látta el a solti híveket, majd szeptember 1-től végre újra van egyházközségünknek plébánosa. Bábel Balázs érsek atya döntése alapján ettől kezdve Vass Huba Zoltán atya szolgálja Solt, Apostag, Dunaegyháza és Újsolt katolikus közösségeit. Vele beszélgettem:
- Huba atya, hol születtél, nevelkedtél?
1977 május 7-én születtem Szászrégenben, Erdélyben.  Ez egy kb. 40 ezres város Marosvásárhely mellett 33 km-re. Itt együtt élnek szászok, magyarok és románok. Itt végzetem el az általános iskolámat. A középiskolámat Gyulafehérváron végeztem az érsekség által fenntartott egyházi iskolában.
- Mikor, hogyan ébredtél rá, hogy Jézus kiválasztott téged a papi hivatásra?
Másodikos voltam amikor elkezdtem ministrálni, az oltár körül segíteni a szentmiséken. Volt egy jó atya akit nagyon szerettek a fiatalok és hatására sokan jártunk szentmisére és hittan órákra. Mivel a templommal szemben laktunk, így alkalmam volt minden nap szentmisére menni.  Versenyeztünk a fiatalokkal, hogy év végén kinek lesz több ministrálása. Lassan a szívembe lopózott a hit és a hivatás, tudtam mi akarok lenni. Az igazi döntés a középiskolában történt, érettségi után jelentkeztem a szemináriumba.
- Mikor szenteltek fel és hol szolgáltál eddig?
2004 jun 29-én szenteltek pappá Kalocsán. 10 éve vagyok pap, de nagyon sok helyen voltam már, nagyon sok emberrel találkoztam és ismerkedtem meg. Bár országon belül és megyén belül voltam mégis más és más típusú emberekkel találkoztam. Két évig voltam Kiskunhalason káplán és a katolikus iskola lelkésze.  Ugyanilyen beosztásba kerültem Kecskemétre a Főplébániára ahol egy évig voltam. Majd délfelé helyeztek Bajára ahol két évet voltam káplán majd plébániai adminisztrátor. Ezután kerültem Géderlakra plébánosként ahol 5 évet voltam. Ez év szeptember 1-ével itt vagyok Solton.
- Mi a papi jelmondatod és miért?
„Legyen meg a Te akaratod”.  Jézus mondotta, hogy ne az én akaratom teljesüljön hanem az Atyáé. Valahogy így érzem én is, hogy sok mindenen gondolkodom, sok tervem, akaratom van, de nekem nem az a feladatom, hanem az amit Ő ad számomra. Mindig nagyon érzékenyen érint az áthelyezés, mert eddig ahol voltam mindenhol szerettem lenni és szerettem a híveket. Nehéz megválni, titokban könnyezni az ott maradottakért, de én ezt választottam. Ha igazán hiszünk Istenben, Gondviselésben akkor tudjuk azt, hogy semmi sincs véletlenül, ő embereket választ ki a tervének , akaratának a megvalósulására. Igen kell mondanunk nekünk is Isten akaratának mint annak idején Máriának. Nekünk is fontos lenne, hogy minden imádságunk végén az ámen szó előtt el tudjuk mondani „…legyen meg a Te akaratod.”
- Mit, vagy miket tartasz a legfontosabbaknak a szolgálatodban?
Nagyon fontos a szentségek kiszolgálása és a szent liturgia után az emberekkel való kapcsolat. Bár sokszor hangoztatjuk, hogy nem a papért megyünk el a templomba, ez igaz… de ha nem vagyunk élő kapcsolatba a híveinkkel akkor bizony a vallásos élet is lankadni kezd. Én nem vagyok az a típus aki otthon ül és elvan. Szeretem az embereket, elmegyek minden rendezvényre ahova meghívnak, ott szeretek lenni köztük a hétköznapokban is.
- Tartozol – e valamelyik lelkiségi mozgalomhoz
Nem tartozom lelkiségi mozgalomhoz. Volt egy rossz élményem középiskolás koromban, amikor a szülővárosomban két lelkiségi csoport összeveszett, harag lett belőle, hogy ki mikor, melyik napon és hogyan imádkozzon, kik a szentebbek és vallásosabbak. A templomban a szentmisén azt figyelték, hogy kit mennyire „repít el a lélek”.  Láttam már olyan papot, aki egy lelkiségi mozgalomhoz tartozott és számára ez volt minden. Senki mással nem foglalkozott csak azzal a csoporttal volt együtt „sülve főve”.   Én nem zárkózom el semmilyen lelkiségi mozgalomtól, örülök ha van ilyen az adott településen. Egy új szint, életet visznek az adott közösségbe.
- Mi, vagy mik voltak eddigi szolgálatod legszebb pillanatai, amelyekre szívesen emlékszel vissza?
Ó sok és szép élményem van, és nem pillanatok. Tudok örülni sok mindennek, ha teli a templom, ha szépen énekelnek, egy-egy nagyobb egyházi ünnepnek a szép liturgiáján, a közös baráti és hívekkel való találkozásoknak és rendezvényeknek. A sok kirándulásoknak és a zarándoklatoknak. Mindegyik sajátosan volt szép és jó, nem emelek ki egyet sem.
- Van-e valamilyen hobbid?
 Különlegesen nincs. Szeretek kirándulni, utazgatni, szép helyeket látni, moziba járni, úszni, strandolni, néha horgászni, voltam vadászaton is hajtónak egy párszor, lehet, hogy valamikor még a vadász vizsgát is leteszem.  
- Bár nem régóta laksz itt, de megkérdezném, hogy tetszik az új plébánia?
Kicsit féltem tőle, mert elég sok ”rémhírt” hallottam róla. Az első héten majdnem minden éjjel többször fel riadtam, mert a tűzriasztó elindult, valami technikai hiba miatt. Volt amikor már a tűzoltók is kijöttek, de most remélem ez is megoldódik. A plébánia nagyon jó és még jobb lesz egy év múlva  . Be kell lakni, meg kel tölteni élettel.
-Milyennek látod Soltot?
Első benyomásaim jók. Kicsi ügyes város. Gondolom, nem mondok újat, ha elmondom, hogy az úgynevezett döggyár miatt a bűz nagyon elrontja Solt képét és nagyon zavaró nemcsak az ide látogató vendégeknek, hanem az itt élő embereknek is.  Nem hiszem el, hogy ilyen technikai fejletséggel nem lehetne valamit tenni ez ellen.  Ezt leszámítva tényleg jól érzem itt magam.
- Rövid, vagy hosszú távú terveid a solti szolgálatoddal kapcsolatban?
Olyan hirtelen volt az ide helyezésem, hogy igazán nagy tervekről nem tudok beszámolni. Annyit tudok mondani, hogy nagyon számítók az itteni emberekre, együtt közösen kell nekünk építenünk Isten országát. Ahogy a jelmondatomnál is említettem, számomra a legfontosabb a „legyen meg a Te akaratod”.  Isten majd mindig tudtomra adja, hogy mit kell tennem, remélem sikerülni is fog.
-Köszönöm a beszélgetést. Kívánom, hogy mihamarabb érezd otthon magad városunkba. Légy áldás a soltiaknak, és legyen Isten áldása, kegyelme a szolgálatodon!

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz