Mária Neve Római Katolikus Egyházközség Solt

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Családjainkért

Útravaló>>

HÍVOM A CSALÁDOKAT,
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS
MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

2014. március

Egyik barátom negyvenéves érettségi találkozójukról beszámolva elmondta, hogy azok között, akik eljöttek, csak ketten voltak, akik ma is első házasságukban élnek. A többség két, néhány osztálytárs három házasságot tudhat maga mögött. Van, aki egyedül van, noha volt házassága, van, aki meg sem próbálkozott vele. Barátom megkérdezte osztálytársát, aki büszkén beszélt vállalkozása sikereiről és három házasságából származó 7 gyerekéről, hogy boldognak, megelégedettnek érzi-e magát? Tudod öregem - hangzott a válasz -, a boldogság nagyon relatív fogalom, mindenkit más tesz boldoggá. Anyagilag jól állok, bár állhatnék még jobban is. Az első feleségem helyett találtam jobbat, a második talált helyettem jobbat, a harmadikkal egész jól kijövök, azt hiszem, nincs már esélyem egy jobb negyedikre, tehát meg kell vele elégednem. És a gyerekeim? Örülök, hogy mindent meg tudok adni nekik, amire szükségük van, a boldogságukról meg gondoskodjanak majd maguk. Tudom, hogy te még mindig csak az első asszonynál tartasz, félő, hogy már nem is viheted sokra. De ha neked ez a boldogság, … nem irigyellek. A volt osztálytársak ebben aztán meg is egyeztek: nem irigylik egymást.

A "sikeres" vállalkozó azért nem irigykedik, mert barátomnak már kevés esélye van arra az útra lépni, amelyen ő kereste (de nem találta meg) a boldogságot, barátomnak pedig nincs oka irigyelni társát, aki kudarcos házassági kísérletei után sem mondhatja magát boldognak. Mindkettőjükben ott élt a vágy a boldogságra, a meghitt házastársi kapcsolatra, az egyikükben azonban az eszmény eltorzult, élete kisiklott, sőt mások boldogságát is zátonyra futtatta. Minden ember szíve mélyén szeretné megtalálni a párját, akivel egybeforrva kereshetik életük értelmét, akivel egységben, magukat kölcsönösen egymásnak ajándékozva törekedhetnek életük célja felé. A házasság már az őskorban megjelent, mielőtt még kialakult volna a társadalom. Nem a társadalom hozta létre a házasságot, hanem a házasságokból születő családokból alakult ki a társadalom. Isten az embert teremtésekor megajándékozta az életre szóló társ utáni vággyal, Ő alkotta a férfit és a nőt olyannak, hogy egymást kiegészítve tudjanak boldogok lenni. Az ember értelmes természetével adott törvényről, a természetes erkölcsi törvényről van szó. "A házasságra szóló meghívás már a férfi és a nő természetében adva van, ahogyan ezek a Teremtő kezéből kikerültek. A házasság nem pusztán emberi intézmény, jóllehet a századok folyamán a különböző kultúrák, társadalmi struktúrák és szellemiségek szerint számtalan változáson ment keresztül. E változások nem érintik a maradandó és általános vonásokat." (KEK 1603)

Beszéljétek meg, milyen lenne olyan társadalomban élni, amelyben a házasság és család intézménye nem létezne! Miért nem találja meg az "igazit" az, aki csak a maga boldogágát tartja szem előtt?

Aki megismeri a minden ember szívébe írt természetes erkölcsi törvényben foglaltakat, szabad akaratával dönthet: megtartja-e a törvényt, vagy ellene cselekszik. "vessetek el minden tisztátalanságot és a különféle gonoszságokat, és fogadjátok szelídséggel a belétek oltott igét, mely meg tudja menteni lelketeket. Cselekedjetek az ige szerint, s ne csak hallgassátok önmagatokat ámítva. … Aki gondosan beletekint a szabadság tökéletes törvényébe, és megmarad abban, s annak nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója, az boldog lesz tette által." (Jak 1, 21-25) A jó megtételére és a rossz kerülésére az ember belülről, lelkiismeretének szavára érez késztetést, míg a jogi törvények csak külsőleg kényszerítenek, akaratunk ellenére is érvényesíthetők. Bárhogyan is próbálja szabályozni egy társadalmi csoport a házasságot, ha a szabályzás ellent mond a természetes erkölcsi törvénynek, más szóval összeütközésbe kerül az emberi természettel, válságba fogja sodorni a házasságokat és a családokat.

"A házasság és a család intézményének méltósága nem mindenütt egyforma fénnyel ragyog, mert a többnejűség, a válás járványa, az úgynevezett szabadszerelem és egyéb erkölcsi eltévelyedések elhomályosítják; továbbá a hitvesi szerelmet igen gyakran megszentségteleníti az önzés, a hedonizmus és a meg nem engedett fogamzásgátlás. Ezeken kívül a mai gazdasági, társadalom-pszichológiai és polgári állapotok is súlyos zavarokat okoznak a családban. A föld egyes részein, a népesség növekedéséből származó aggasztó problémákat lehet megfigyelni. Mindez szorongással tölti el a lelkiismeretet. Mindazonáltal a házasság és a család intézményének jelentősége és ereje abból is kiviláglik, hogy a mai társadalom mélyreható változásai a velük járó nehézségek ellenére is, újra meg újra, különféle formákban megmutatják ennek az intézménynek igazi természetét." (GS 47)

Soroljatok fel olyan jogi, egészségügyi, közigazgatási szabályzásokat, amelyek összeütköznek a természetes erkölcsi törvényekkel! Hogyan tudjátok gyerekeiteket segíteni abban, hogy megértsék a természetes erkölcsi törvényeket?

Korunkban gyakran beszélnek a házasság és a család válságáról. Valóban, ha csak azt tekintjük, hogy a megkötött házasságok hány százaléka bomlik fel néhány évvel az esküvő után, arra következtethetünk, hogy sok házasság fut zátonyra. Ilyenkor az egyes házasságok válságáról, de nem a házasság intézményéről van szó. Ha megvizsgáljuk az okokat, hamar kiderül, hogy már a párkapcsolat létrejöttekor sem volt minden rendben. A természetes erkölcsi törvény figyelmen kívül hagyása válságba sodorja az embert, az ember pedig magával viszi válságát házasságába és családjába. Nagyon fontos, hogy a házasságra készülők hallgassanak lelkiismeretük szavára és tudjanak szabadon a jó és igaz mellett dönteni. Ezért hárul nagy felelősség azokra, akik a fiatalokat felkészítik házasságukra. Ők segítik a fiatalokat a természetes erkölcsi törvény megértésében, és abban, hogy "igen"-jük biztos alapokra épüljön.

Sokan azért, mert a saját házasságuk nem sikerült, a házasság intézményének kudarcáról, válságáról beszélnek. Mondjatok példát családi, baráti, ismerősi körben olyan házasságokra, amelyek a mai viszonyok között is biztosítani tudták az egész család boldogulását, a házasság intézményének erejét! Mit gondoltok, mi a titkuk?

Megkérdeztem barátomat, minek köszönheti, hogy "még mindig csak az első asszonynál tart?" Akkor, amikor már elhatároztuk, hogy összeházasodunk - válaszolta -, de még nem voltunk jegyesek, elpanaszoltam lelki atyámnak, hogy szerelmes lelkesedésemet kezdi beárnyékolni a szorongás: vajon képes leszek-e egy életen át hűséges szeretetben élni? Hiszen én már óvodás koromban is "szerelmes" voltam, mindig volt egy-egy lány, akiért lelkesedtem. Most mi a biztosíték arra, hogy soha többé nem fog lángra gyújtani egy lány sem, hogy örökre hűséges maradok? Lelki atyám hosszan hallgatott, aztán megkérdezte: Mondd, akarod, vagy nem? Hát persze hogy akarom - válaszoltam -, mindig is eszményképem volt az férfi, aki szívében sem tör soha házasságot, ahogy az az Evangéliumban (Mt 5, 28) olvasható. Az atya erre felemelte a hangját: Akkor meg ne nyavalyogj, hanem cselekedj! Különbséget tudsz tenni a jó és a rossz között, szabad akaratod van, választhatsz. Ne nyavalyogj, hanem bízzál Istenben, akard és tedd a jót! És én - fejezte be barátom -, akartam. Hála Istennek még mindig csak az első asszonynál tartok!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke



Ferenc pápa imája a családokért  

December 29-én, Szent Család ünnepén a vasárnapi Úrangyala elimádkozása után a Szentatya azt kérte a hívektől, hogy vele együtt mondják el az általa személyesen írt imát a világ összes családjáért. Csatlakozzunk mi is a pápa imájához.

Imádság a Szent Családhoz

Jézus, Mária és József,
bennetek szemléljük
az igazi szeretet tündöklését,
bizalommal fordulunk hozzátok.

Názáreti Szent Család,
tedd a mi családjainkat is
a szeretetközösség helyévé és az ima cenákulumává,
az evangélium hiteles iskolájává,
kis családegyházakká.

Názáreti Szent Család,
soha többé ne tapasztalják meg a családok
az erőszakot, a bezárkózást és a megosztottságot:
bárki is sérült vagy botránkozott meg,
leljen hamar vigaszt és gyógyulást.

Názáreti Szent Család,
a következő püspöki szinódus
legyen képes mindenkiben újra tudatosítani
a család szent és sérthetetlen mivoltát,
Isten tervében foglalt szépségét.

Jézus, Mária és József,
halljátok, hallgassátok meg könyörgésünket. Ámen.

Hívom a családokat 2012 decemberében
– Bíró László püspök levele


Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.

Nem értem, hogy miért szeretnek a gyerekek annyira anyósoméknál vacsorázni, amikor ott mindennek szabott rendje van, szigorúan megkövetelik kissé ódivatú illemszabályaik betartását, sőt az is természetes, hogy segítenek nekik az asztal körüli feladatok elvégzésében – mondta egy háromgyerekes apa ugyancsak nagycsaládos barátjának. – Nálunk otthon sokkal lazább az élet, nincs időnk illendősködni, megköszönni a második tányér levest, vagy kérni még egy szelet kenyeret. A helyzet aztán gyakran zavaros, nem mindenki tudja, hogy hogyan kellene viselkednie, ebből aztán idegesség, kapkodás, sőt feszültség lesz. Anyósoméknál pedig mindig nyugalom van, kedvesen, de határozottan irányítják az estét.

Hogy van ez nálatok? – fordult barátjához az apa. Mi kezdettől fogva arra az álláspontra helyezkedtünk – válaszolta a barát –, hogy „rend a lelke mindennek”, megköveteljük, hogy a gyerekek mindig azt és úgy csinálják, ahogy annak lennie kell. Rájuk szólunk, ha kell, erélyesen, ha az nem segít, büntetünk. Persze sokszor elfogy a türelmem, mert ha már hatodszor szólok, és a gyerek még mindig az abroszra keni a spenótot, rákiabálok. Ilyenkor feleségem kiborul, és megjegyzi, hogy hagyjam, az abroszt úgyis ő mossa ki. A hangulat csak fokozódik, ha valamelyik elkezd bőgni. De aztán előbb-utóbb csend lesz, mindenki hallgat és intézi a dolgát. A házimunkában egyelőre úgysem tudnak segíteni, de majd ennek is eljön az ideje, pontosan meg fogjuk szabni, kinek mikor mi a dolga. Remélem, hogy ahogy növekednek, majd megtanulják a rendet és fegyelmet, megy majd minden, mint a karikacsapás.

Hogyan tudjátok a fegyelmezett, öntudatos magatartást gyermekeitekben kialakítani anélkül, hogy szabályok követésére kényszerítenétek őket? Hogyan tudjátok a rendet úgy megkövetelni, hogy gyerekeitek érezzék szereteteteket?

Egyszer az anyóséknál töltött vacsora alkalmával az egyik gyerek arról beszélt, hogy milyen érdekes volt egy osztálytársa születésnapi ünnepsége, ahová hivatalos volt. Az ünnepelt szülei második házasságukban éltek, az osztálytárs apja, aki már nem volt édesanyjának férje, szintén vendég volt. A gyerekek teljesen szabadjára voltak eresztve, a jelszó az volt, hogy most ünnep van, mindenki érezze jól magát, tegye azt, ami neki jól esik. Rengeteg enni-innivaló volt odakészítve, mindenki akkor és azt ehette, amit akart. Így aztán a játék közben, amit senki nem irányított, ettek-ittak, a játék pedig emiatt akadozott. Kiabálás kezdődött, sőt veszekedés tört ki, a szerényebbek pedig nem jutottak hozzá az ennivalókhoz sem. A két „papa” egyike sem avatkozott be, amikor szóltak nekik, azt mondták: ünnepeljetek szépen, nem az iskolában vagytok, érezzétek jól magatokat. Szemmel láthatóan egyik sem akarta a másik apai illetékességét megsérteni. A mama szegény meg csak azzal volt elfoglalva, hogy az ennivalók, a tányérok és poharak rendben legyenek. Senki nem segített neki. Alig vártam, hogy eljöhessek, annyira rosszul éreztem magam, de láttam, hogy osztálytársam is egyre elkeseredettebb - fejezte be elbeszélését a gyerek.

Hogyan tudjátok gyerekeiteket a házimunkába bevonni anélkül, hogy ezt rabszolgamunkának éreznék? Mi tudja örömmé változtatni egy ünnep megszervezésének és előkészítésének fáradságát?

Kedves házaspárok, jegyesek és szerelmesek! A család életének meghatározó eleme a munka és az ünnep, ez volt az elmúlt nyáron tartott Családok 7. Világtalálkozójának egyik üzenete. A munka és az ünnep által vesz részt a család a társadalom életében, idejét munkával és ünneppel tölti. A házaspár életstílusát meghatározza az, ahogy a családhoz, a munkához és az ünnephez viszonyul: hogyan kezelik az emberi kapcsolatokat, hogyan élnek a világban, hogyan teszik emberségesebbé az idejüket. Amióta a kétkeresős családmodell általánossá vált, nyilvánvaló, hogy a család életéhez szükséges anyagiakat a családon kívül, a munkahelyen végzett munkával kell előteremteni. Szükség van ezen kívül munkára a családon belül is: a háztartást vezetni kell, a rászorulókat (gyerekeket, betegeket, öregeket) gondozni, az otthont ápolni kell. Noha a munkahelyen végzett munka is akkor méltó az emberhez, ha szívvel-lélekkel végzik, ezt sokszor nehéz elérni. Nem mindig és nem mindenkinek adódik gyorsan változó világunkban olyan munkahely, ahol örömmel és lelkesedéssel végezheti munkáját, az otthoni munkát azonban az teszi értékessé, ha önként, ajándékként végezzük. Az ilyen munkát nem lehet megfizetni, a legelhivatottabb fizetett ápolónőtől sem várható el az a szeretet és odaadás, amellyel egy édesanya ápolja beteg gyermekét, vagy egy gyermek idősödő szüleit. Az ünnep sem jön létre munka nélkül, különösen az édesanyák dolgoznak meg sokszor igen keményen egy-egy jól sikerült családi ünnepért.

Mind az otthoni munkát, mind pedig az otthoni ünneplést meghatározza a családtagok közötti kapcsolat. Ha mindenki tudja és felelősséggel vállalja apai, anyai gyermeki, nagyszülői, rokoni hivatását, ha mindenki ajándékozó lelkülettel teszi a dolgát, akkor a családban béke, nyugalom és szeretet fog uralkodni. Arról se feledkezzünk meg, hogy a család a társadalom legkisebb sejtje ugyan, de csak egészséges, boldog családokból épülhet egészséges és boldog társadalom.

A családtagok felelősek egymásért. Hogyan osztozhat ebben a felelősségben az egész család akkor, amikor beteg vagy öreg családtag szorul gondozásra?

Korunkban sok támadás éri a családot. Vannak, akik úgy gondolják, ha az egyéneknek jól megy sora, boldogok, megelégedettek lesznek, függetlenül emberi kapcsolataiktól, családra nincs is szükség. A valóságban azt látjuk, hogy a magukra maradott emberek, akármilyen gazdagok, keserűek és boldogtalanok. A jó, boldogító kapcsolatok kialakításának művészetét a családban lehet elsajátítani, családok nélkül a társadalom atomjaira bomlana. A család életét az ajándékozás lelkületétől áthatott munka és ünnep alakítja-formálja széppé és igazzá. Azért, hogy a Családok 7. Világtalálkozójának ebben a tanításában elmélyedhessünk, a jövő esztendőben leveleimben a család - munka - ünnep hármasával szeretnék foglalkozni.

Minden családnak, kicsinek és nagynak kívánok áldott, békés és boldog Karácsonyt és Újévet. Kívánom, hogy az előkészület munkáit úgy tudjátok egymásnak ajándékozni, hogy ezzel is megszenteljétek az ünnepet!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Hívom a családokat 2012 szeptemberében –
Bíró László püspök levele


Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.

A tízéves érettségi találkozón volt osztályfőnökük sorra kérdezte volt diákjait, kivel mi történt az elmúlt tíz évben, ki milyen diplomát szerzett, hol és mit dolgozik, alapított-e családot, hány gyereke van, sikeresnek érzi-e magát. Az egyik fiú, az osztály egyik legjobb tanulója, válaszával általános derültséget keltett, amikor előadta, hogy természetesen sikeres, mert mint eddig bármikor, most is eléri, amit akar, ugyanis olyasmit sohasem akar, amiről tudja, hogy elérhetetlen. Élni tud a lehetőségekkel, de tudja, hogy csak saját magára számíthat. A magánéletéről pedig nincs mit mondania, az ugyanis magánügy. Emlékszem arra – mondta –, hogy a tanár úr megrótt, amikor rajtakapott, hogy a villamoson egy lánynak túl hevesen udvaroltam. Intim kapcsolataid nem tartoznak a nyilvánosságra, vetette a szememre. Most is ehhez tartom magamat. Az osztálytársak azonban beszámoltak „magánügyeikről” is, volt, aki már második házasságában élt, voltak egy, két és háromgyerekesek is, jó néhányan még keresték az „igazit”.

Az egyik volt osztálytárs megjegyezte: emlékszik az említett esetre, ő bizony azóta is úgy gondolja, képmutatás, ha a szerelmesek azért, mert mások is látják őket, nem mernek érzelmeiknek megfelelően viselkedni. Akinek nem tetszik, ne nézzen oda, egyébként a tiltakozókat csak az irigység motiválja, nem erkölcsi megfontolások. Szerinted a házasság is magánügy – kérdezte az osztályfőnök –, csak a két szerelmes emberre tartozik?

Mi befolyásolja leginkább az emberek viselkedését nyilvános helyeken: tudatos törekvés az illendőségre, mások rossz véleményétől való félelem, vagy öntudatos fegyelmezettség?

A vélemények erősen megoszlottak. A magam részéről úgy vélem – mondta az egyik fiú –, ha ketten úgy gondolják, hogy együtt boldogok lehetnek, akkor teljesen mindegy, hogy minek nevezik kapcsolatukat, mindegy, hogy az együttélésnek milyen formáját választják, minden további csak kettejükre tartozik. A társadalmi-politikai élet is csak az egyénekkel számol, egyének csoportjaival, házaspárokkal, családokkal nem tud mit kezdeni. Te komolyan azt gondolod – szólt közbe az osztályfőnök –, hogy a társadalomnak nincs is szüksége tartós, elkötelezett párkapcsolatokra épülő családokra, hogy az egyének esetleges kapcsolataira lehet a társadalmi, gazdasági és kulturális életet, a fejlődést alapozni? Az egyik kétgyerekes anya megjegyezte: De Tanár Úr, ezt ő se gondolja komolyan, rövidesen benő a feje lágya, a húszéves találkozón már ő is boldog családapa, több gyermek apja lesz, a családok összefogásának lelkes híve! Az pedig ma már fel sem tűnik, ha egyesek nyilvános helyen leplezetlenül szerelmeskednek, ma már nincsenek tabuk. Ezen aztán mindenki jót nevetett, a találkozó pedig az emlékek felidézésével vidáman folytatódott.

Hol látjátok a határt a csak a két emberre tartozó és a közösséget is érintő között? Mi a különbség a szemérem és a tabu-téma között?

Kedves házaspárok, jegyesek és szerelmesek! „Mivel a mindenség Teremtője a házastársi közösséget tette meg az emberi társadalom kezdetévé és alapjává ... a család ... a társadalom első és eleven sejtje. (l. Apostolicam Auctuositatem 105) A család eleven és rendezett szálakkal kapcsolódik a társadalomhoz, amelynek alapját képezi, hiszen szüntelenül táplálja az élet szolgálata által: a társadalom tagjai a családban születnek, és a családban kapják meg a szociális erények első iskoláját; ezek az erények pedig a társadalom életének és fejlődésének lelkét jelentik. Így a család természetétől és hivatásától távol áll, hogy magába zárkózzék; épp ellenkezőleg sajátos társadalmi szerepét vállalva meg kell nyílnia más családok, valamint a társadalom felé.” (FC 42) Korunk egyik jellemző vonása, hogy az egyéni szabadságot a végletekig erősíteni, a társadalmi vonatkozásokat pedig csökkenteni igyekszik. A párkapcsolatot is úgy kezelik, mint aminek a létrejöttét, vagy felbomlását csak az egyéni érzelmek és érdekek befolyásolják. Ahhoz azonban, hogy a párkapcsolatból család legyen, nem elég két ember közös döntése, mert a családnak társadalmi dimenziója is van. A társadalom családokból épül fel, a családot viszont két ember alapítja, amikor házasságot kötve eleget kíván tenni az isteni intésnek: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (Ter 1, 28) A házasság tehát nem csupán két ember belső magánügye, a társadalomnak szüksége van a családra, ugyanakkor felelős is azért, hogy a család mint intézmény jól betölthesse hivatását, legyen a társadalmi humántőke megbízható forrása. Azok a fiatalok, akik nem szeretnék a hagyományos házasság „béklyóit” magukra venni, de együtt akarnak élni, ragaszkodnak ahhoz, hogy döntésük a sajátjuk legyen, senki ne szabjon nekik semmilyen feltételeket, ugyanakkor követelik, hogy a társadalom ezt a magándöntést tiszteletben tartsa. Döntésüket tehát nyilvánosságra hozzák, nyilvánossá téve ezzel a nem a nyilvánosságra tartozó intim kapcsolatukat. A nyilvánosság teljes kizárása, vagyis a párkapcsolat bármiféle legalizálásának mellőzése ugyanis azzal járna, hogy az emberpár minden ügye csak saját magukra tartozna, nem tarthatnának igényt sem anyagi, sem erkölcsi támogatásra. Ugyanakkor a magánügynek tekintett párkapcsolatból kialakult családra mint humánerőforrásra a társadalom sem számíthatna, de nem is vállalhatna felelősséget érte.

A házasság és a család a közjó része, mert az egész emberi közösségnek szüksége van a házasságra mint intézményre, hogy létrejöhessenek azok az alapegységek, a családok, amelyekből építkezhet. „A házasság intézményének értékét az államhatalomnak el kell ismernie, a házasságon kívül élő párok helyzete nem lehet azonos a törvényes házasságban élőkével.” (Családjogi Charta, 1§ c.)

Soroljatok fel eseteket, amikor a családok, család-közösségek összefogása segített a család intézményének helyzetét javítani! Hogyan tudjátok elősegíteni, hogy a házasságra készülők felnőjenek az egész társadalom érdekében fontos feladatukhoz?

Könnyen tévútra jut az a párkapcsolat, amelyben az önzés fontos szerepet játszik. Az önző ember csak a saját javát és érdekét nézi, nincs tekintettel a másikra, annak személyi méltóságára. Az egyéni szabadságot túlhangsúlyozó korunkban a csak a saját örömét-gyönyörét kereső ember a szexualitást függetlennek kiáltotta ki az utódnemzéstől, sőt, a szeretettől is, mindent megengedettnek és szabadnak tekint, amit a maga szempontjából jónak és örömtelinek tart. A partner személyi méltóságát sérti, aki a nyilvánosság elé tárja a másik teste iránti túlzott érdeklődését, azt a látszatot keltve, hogy a másik csupán élvezeti cikk. A személy méltóságának mélységes tisztelete nélkül a házasság méltósága sem érvényesülhet. Akik igazán szeretik egymást, azok teljes emberségüket, azaz a test-lélek-szellem egységét kölcsönösen egymásnak ajándékozzák, egymás teljes személyiségét kölcsönösen elfogadják. „Isten minden embert a saját képmására teremtett, megtestesült Fiában felfedte az ember titkát; Fia által Isten gyermekeivé válhattunk. E két dimenziót, ti. az emberit és az istenit (a természetest és a természetfelettit) együtt szemlélve válik jobban érthetővé az ember sérthetetlen méltósága. Az embernek örök rendeltetése van és arra hivatott, hogy részese legyen Isten szentháromságos szeretetének.” (Dignitas personae 8.)

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Hívom a családokat 2012 augusztusában – Bíró László püspök levele

Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.


Halló! Igen, itt vagyok, éppen a Rákóczi úton araszolok hazafelé – mondta telefonjába a férfi, még mielőtt felesége feltehette volna szokásos kérdését: Most éppen hol vagy? Mikor érsz haza? Régebben, kezdő házas korukban még volt ebben a kérdésben vágyakozó hívás is: jó lesz, ha már itt leszel velem. Mostanra már annyira megszokottá vált, hogy fel sem kellett tenni, a férj köszönés helyett jelentette, hol van most éppen. A válasz is a megszokott volt: jövök hazafelé, a körülmények miatt kiszámíthatatlan, hogy mikor érek haza. Régen fontos volt mindkettőjük számára, hogy minél többet legyenek együtt, igyekeztek elfoglaltságaikat úgy alakítani, hogy minél több idő jusson dolgaik megbeszélésére. Tudtak egymás munkahelyi ügyeiről, nemritkán tanácsot is tudtak egymásnak adni. Napjában többször is hívták egymást telefonon, sokszor csak egy-egy siker, vagy kudarc rövid közlésére, hogy aztán este, mikor már a gyerekeket lefektették, jól megvitassák az esetet. Vacsoránál ugyanis a gyerekekkel beszélgettek, és úgy tárgyalták meg az ügyeket, hogy abba a gyerekek is bekapcsolódjanak. A házaspár azután sokszor késő estig beszélgetett, és gyakran kerültek szóba belső, lelki életükre vonatkozó kérdések is. Sajnos azonban mindenki egyre elfoglaltabb lett, hol az egyik, hol a másik maradt távol a közös vacsorától. A szülők többször hoztak haza munkát, a gyerekeknek sok tanulnivalója akadt, a háztartás rendben tartása is sok időt igényelt. Pedig a feleség éjszakai pihenése rovására minden házimunkát magára vállalt, hogy a többieknek legyen ideje aznapi élményeiket megosztani. Idővel a beszélgetések felületesek lettek, ritkultak, aztán el-elmaradtak. A férj és feleség közötti telefonbeszélgetések mindennapos rutinná, formasággá váltak. A feleség nem tudott meg többet férje munkanapjáról azzal, hogy hallotta, melyik úton araszol most éppen, a férfi meg biztos volt abban, hogy akármikor sikerül hazaérnie, örömmel várják. Ezért aztán annak se volt már jelentősége, ha néhanapján a telefon elmaradt, vagy a „hazafelé tartó” férj még az irodából közölte, hogy éppen most hol araszol.

Hogyan tudjátok elkerülni, hogy a mindennapi hajsza közben ne váljanak a családi beszélgetések formasággá? Hogyan lehet a gyerekeket érdemben bevonni a beszélgetésbe?

A családban fokozatosan olyan légkör alakult ki, amelyben nem kellett mindenkinek mindenről tudnia, vagy legalábbis nem ugyanannyit. Az apa hangoztatta: tudod a kötelességedet, dolgozz becsülettel, ha segítségre van szükséged, szólj, rám mindig számíthatsz. A gyerekek bizalmas ügyeikkel anyjukhoz fordultak, tudták, hogy az ő szeretete kikezdhetetlen, és nem fogja apjuknak továbbadni titkaikat. Arra bíztatta a gyerekeket, hogy mindig döntsenek a jó, az igaz, a szent és a szép mellett. Külső szemlélők úgy láthatták, hogy ez egy sikeres, jól működő család. Mindenki intézte ügyeit, ezek azonban egyre inkább magánügyekké váltak, és egyre kevésbé tartoztak a szűkebb vagy tágabb értelemben vett családhoz. A szülők bizonyos esetekben nem vonták be az egyik vagy másik gyereket, voltak olyan dolgok, amelyekről nem volt szabad tudnia a nagyszülőknek, másokat elhallgattak az egyik vagy másik családtag előtt, kicsit másképpen adtak elő eseteket az egyik rokonnak, mint a másiknak. Néha ellentmondásba keveredtek, kínos félreértések, sőt sértődések is adódtak, ezeket aztán nehéz volt tisztázni, a szűk és tág családban meggyengült bizalmat bajos volt helyreállítani.

Idézzetek fel eseteket, melyekben az igazság kicsit szabad értelmezése komoly összeütközés forrásává vált!

A házaspár gimnazista fia egyik este tetemes késéssel érkezett haza a késődélutáni sportedzésről, és nem is jelentkezett telefonon, hogy késése okáról tájékoztassa szüleit, noha ez kötelessége lett volna. Apja kérdésére előadta: edzés után megbeszélnivalójuk akadt a barátaival, eközben nem lehetett telefonálni. Különben is, mi változott volna, ha szól? A szülők ugyan helytelenítették eljárását, de nem akarták a gyereket túlzott szigorral maguktól elidegeníteni. Főiskolás lánygyerekük is a fiú pártját fogta: nem vagyunk már óvodások, tudunk magunkra vigyázni, a telefonunk meg nem arra való, hogy ti ellenőrizzetek minket. A fiúgyerek pedig örült, hogy nem kérdezték meg: hol volt az a bizonyos megbeszélés és miről volt ott szó?

A botrány akkor robbant ki, amikor egy szép tavaszi estén, egy szórakozóhelyen az „edzésen” lévő fiú összetalálkozott „hazafelé araszoló” apjával, aki nem is volt egyedül. Az apa először rá akart kiabálni a fiára, aztán látva annak döbbent arcát és csalódottságtól remegő száját csak annyit mondott: Anyádnak ne szólj egy szót sem, én sem szólok neki! A fiú erre halkan maga élé nézve motyogta: Talán még nem késő, menjünk együtt haza anyuhoz, mondjunk el mindent neki, vele beszéljük meg, hogy mi történik velünk!

Minden a családban kezdődik: a játékszenvedély, az internetfüggés, az alkoholizmus, a drogozás. Osszátok meg tapasztalataitokat: hogyan lehet a családban elejét venni az ilyen ártalmaknak?

Kedves házaspárok, jegyesek és szerelmesek! „Azt mondta Isten: 'Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.' Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik: 'Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!' Isten a hetedik napon megnyugodott minden munkától, amelyet végzett. Megáldotta Isten és megszentelte a hetedik napot.0148 (Ter 1, 26–2,3) Isten alkotta meg a férfit és a nőt, egymásnak teremtette őket, áldásával küldetést is adott nekik: sokasodjatok, hajtsátok a földet uralmatok alá, szenteljétek meg hetedik napotokat! A házaspár Isten áldásával alapítja a családot, sokasodik és munkálkodik. A hetedik napon, azaz a munka szüneteltetésén is Isten áldása van. A munkaszünet a megfelelő idő a szeretet erősítésére, a családi és a családok közötti kapcsolatok ápolására. Fontos, hogy az otthoni munkából a család minden tagja kivegye részét, hogy mindenkinek legyen lehetősége munkaszünetre, a tartalmas, szeretetteljes beszélgetésre. Az ilyen beszélgetések alkalmat adnak egymás ügyeinek megismerésére, az egyéni és a család egészét érintő kérdések megtárgyalására és a belső, a lelki élet ápolására is. Boldog II. János Pál pápa mondta, hogy amelyik család rendszeresen együtt imádkozik, az együtt is marad.

Az istenáldotta szeretetközösségben, a házasságra épülő családban élni és munkálkodni öröm és boldogság forrása. Az ember azonban esendő és gyenge, könnyen megbotlik korunk zűrzavaros eszmei dzsungelében. Gyakran nehezen találja meg a megfelelő szavakat és formát arra, hogy társával gondolatait megossza, hogy együtt kereshessék Isten akaratát. Akármekkora a szeretet, nem mindig könnyű megérteni a másikat, közlését nem csupán tudomásul venni, hanem gondjával-bajával, örömével-bánatával azonosulni. A házasságban a férfi és a nő „egy testté lesz”, minden, ami ezt az egységet rombolja vagy akárcsak gyengíti, az rossz, hamis, csúnya és közönséges, és eltávolít az örömtől és a boldogság felé vezető úttól.

Tudatosítsátok magatokban házaspárként Istentől kapott küldetéseteket!

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

HÍVOM A CSALÁDOKAT

ÚJÉVI LEVÉL
A CSALÁDOKHOZ, HÁZASPÁROKHOZ, JEGYESEKHEZ ÉS SZERELMESEKHEZ, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKHEZ, ÉS MINDENKIHEZ, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

Utoljára szerepel levelemen a CSALÁD ÉVE logója, a 2011-es év végéhez érve befejeződik a CSALÁD ÉVE is. Visszatekintve erre az évre nagy-nagy öröm és hála van a szívemben.  Hálát adok azért a sok-sok kegyelemért, amely az esztendő folyamán áradt ránk, és megköszönöm mindazok odaadó, áldozatos munkáját, akik a legkülönbözőbb programokat szervezték, akik tanúságot tettek a családi élet boldogsága és szépsége mellett, akik nem csak hirdették, hogy a család pótolhatatlan szolgálatot tesz a társadalomnak, hanem munkásságukkal maguk is elősegítették, hogy ennek a szolgálatnak a gyümölcsei érvényesülhessenek.
Püspöki Konferenciánkat a 2011. évnek a Család Évévé nyilvánításában az a szándék vezérelte, hogy felkeltsük az emberek szívében a szeretet és a felelősség érzését a társadalom legfontosabb intézménye, a család iránt, azok pedig, akik ennek a felelősségnek a tudatában élnek, tegyenek tanúságot a család intézménye és pótolhatatlansága mellett. A Család Évét elindító körlevél rámutat: „Kortársaink közül sokan abban akarják megélni szabadságukat, hogy mindentől függetlenítik magukat, semmire nincsenek tekintettel, a másik emberre sem, a közösségre sem, a saját jövőjükre sem.” Az ilyen emberek a családot is szabadságuk gátjának tekintik, elutasítanak mindent, ami családbarát.
Szociológiai felmérések tanúsága szerint Magyarországon a fiatalok többsége családban szeretne élni, jövőjét családapaként, vagy családanyaként képzeli el. A statisztikák is azt bizonyítják, hogy a magyarok általában családbarátok. Ezt a Család Évének fogadtatása is mutatja: az egész országban megszaporodtak a család-témában tartott konferenciák, képzések és tanfolyamok, táborok sokaságában ünnepeltek vidáman és felszabadultan fiatalok és idősebbek. Családbarát gondolkodásában megerősödött a magyarság, és ez már önmagában is eredmény.
Szerencsés egybeesés volt az, hogy az esztendő első felében Magyarország adta az EU elnökségét, és programjának egyik prioritásául éppen a család ügyének felkarolását választotta. Európa érdeklődése ugyanis a család iránt az utóbbi időben megnövekedett, nem utolsósorban az egyre fenyegetőbb demográfiai helyzet miatt. A magyar elnökség ezért március végén Demográfiai és Népesedési Figyelemfelkeltő Hetet rendezett számos hazai és nemzetközi rendezvénnyel. Ezek sorában ott volt az a Nemzetközi Tudományos Konferencia is, amelyet Püspöki Konferenciánk rendezett számos kitűnő hazai és külföldi előadóval. Ennek a konferenciának az egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy építsünk bátran és határozottan a Katolikus Egyház tanítására: a mai válságos helyzetből ennek a tanításnak nyomán megtalálható a kiút. A család- és életellenes erőkről a konferencián elhangzott előadások alapján azt is megállapíthattuk, hogy nem ideológiákkal, tévtanokkal állunk szemben, hanem magával a Gonosszal, aki "nem megy ki másképpen, mint imádság és böjtölés által”. (Mk 9, 29)
Ezen a konferencián emlékeztünk meg arról, hogy 30 éve adta ki Boldog II. János Pál pápa – a családok nagy pápája – Familiaris Consortio című apostoli buzdítását, amelyet azóta a családpasztoráció „Magna Chartájaként” emlegetnek. A Család Évének célkitűzései egybecsengenek a dokumentummal: erősítsük a család belső identitását, és tudatosítsuk missziós felelősségét. A család ugyanis egyszerre tárgya és alanya az evangelizációnak. Tárgya az evangelizációnak, mert rá irányul, de alanya is, mert feladata a szeretet kinyilvánítása és közlése, eleven visszhangja és tükröződése Isten emberek iránti szeretetének, a Vőlegény Krisztus szeretetének a Menyasszony Egyház iránt.
Ugyanezen a héten tartotta tanácskozását Budapesten az Európai Katolikus Családegyesületek Federációja (FAFCE) is. A Federáció elnöksége a magyar EU-elnökséghez fordult: bátorítson minden EU-tagállamot arra, hogy az „Európa a családokért, a családok Európáért” jelmondat értelmében ismerjék fel a családban Európa gazdagságát és jövőjét, nem csupán gazdasági szempontból, hanem az Európa fundamentumát képező alapértékek, vagyis a szolidaritás, az egység és a béke továbbadásának zálogaként. A FAFCE elnöksége megismerve a magyar családpolitika új irányait elismerését fejezte ki, és nemzetközi sajtónyilatkozatban üdvözölte az EU családügyi miniszterek gödöllői tanácskozása elé terjesztendő magyar javaslatokat, különösen azt az irányelvet, hogy érvényesítse az EU a politikai paletta teljes keresztmetszetében a családok érdekét legelső szempontként, a család érdekének előtérbe helyezése adja ugyanis a kulcsot ahhoz, hogy egyensúly jöjjön létre a családban és a munkahelyen végzett feladatok között. Ezért a munkafeltételeket a család érdekeinek figyelembevételével kell kialakítani, nem pedig a munka igényelte feltételekhez igazítani a családi életet. Üdvözli továbbá azt az állítást, hogy a társadalom alapegysége az egy férfi és egy nő tartós szövetségére alapuló család. A figyelemfelkeltő hetet záró miniszteri tanácskozáson azután miniszterelnökünk kiemelte: Európa a népek versenyében akkor kerülhet az élre, ha a család és az értékteremtő munka megkapja az őt megillető megbecsülést. Ezért eltökélten, kitartóan kell munkálkodnunk, mindenkinek a saját közösségében.
A Család Éve jelentős nyilvánosságot kapott a sajtóban, a figyelemfelkeltő hét és a vele kapcsolódó nemzetközi események a címoldalra emelték a családot. Azáltal, hogy Püspöki Konferenciánk határozata értelmében nem egyetlen nagyszabású, sokakat megmozgató eseményre került sor, hanem az ország minden részében és az év folyamán egymást érték a család-rendezvények, állandósult a média érdeklődése a család iránt. Az erre az alkalomra létesült honlapon (www.csaladeve.hu) már kétszázhoz közelít a bejegyzések száma, pedig itt csak a katolikus rendezvények sorakoznak. Sok helyen tartottak konferenciát, ünnepséget, tanácskozást a Család Éve keretében más felekezetek, világi intézmények itthon és határainkon túl is. Joggal mondhatjuk, hogy nagy összefogás jött létre, a jó szándékú emberek megérezve és megértve, hogy a család jólétén áll vagy bukik a nemzet jóléte, sőt Európa jövője, tenni akarnak a családért. A Család Éve felragyogtatta a család értékét, tudatosította, hogy a házasságon alapuló család nélkül a nemzet elenyészik, a gazdaság összeomlik, a kultúra lehanyatlik; társadalmunknak – amelyet az individualizmus, szekularizmus, relativizmus, materializmus tépáz – a család nyújt menedéket, mert képes a társadalom megújítására. A házasságon alapuló család elfogadva az életet, a jövő záloga.
A Család Éve reményt és örömöt sugárzott, beárnyékolja azonban az Európát sújtó súlyos gazdasági válság. Nem a család, az ember van válságban. Az Istent felejtő ember jövőkép nélküli, és mert nincsen jövőképe, ezért a pillanatban akarja megtalálni az örömét, így a fogyasztás kiszolgáltatottja lett. Többet fogyaszt, mint amennyit termelni tud, a hitelezők pedig elkezdik bevasalni az adósságot. Így érzékelhető módon krízisbe kerül mind a család, mind a társadalom. E mögött a gazdasági krízis mögött, amelyben élünk, alapvetően spirituális krízis van, a spirituális krízisnek pedig az alap oka az Isten-felejtés. Világosan fogalmaz a görög ortodox püspököknek a télen megjelent nyilatkozata: A globális válság mesterségesen teremtett válság, mely ürügyül szolgál arra, hogy korántsem emberszerető erők ragadják magukhoz a hatalmat és tartsák ellenőrzésük alatt a világot. A társadalom morálisan elszegényedett, sokakat csak a könnyű meggazdagodás és a féktelen jólétteremtés érdekel, sokan felelőtlenül éltek és elfordultak az igazság szavától.
A család ügye azonban világszerte egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerül. Az amerikai székhelyű World Family Congress június végén Moszkvában tartotta Demográfiai Csúcsértekezletét, amelyen a világ 65 országának képviselői találkoztak. Ennek zárónyilatkozata hangsúlyozza: „A természetes család a társadalom alapvető egysége és értéke, amely a földi civilizációk létezésének és az egész emberiségnek szükséges előfeltétele, alternatívák nélküli szükséges feltétel minden nemzet és állam túlélése, valamint fejlődése szempontjából. … Támogatjuk a magyar embereket és a Magyar Kormányt abban a szándékában, hogy megvédje a természetes családi értékeket és az emberi életet a fogantatástól kezdve a természetes halálig az új Magyar Alkotmányban rögzített elveknek megfelelően.” Az április végén elfogadott új Magyar Alkotmány, Magyarország Alaptörvénye ugyanis rendelkezik egy sor családjogi és gyermekvédelmi intézkedésekről, és rögzíti: együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, alapvető értékei pedig a hűség, a hit és a szeretet; Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját, támogatja a gyermekvállalást; a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.
A Család Éve meghirdetésekor célul tűztük ki, hogy felmutassuk a család által hordozott értékeket, hirdessük és tudatosítsuk, hogy ezeket a minden társadalom számára pótolhatatlan értékeket a család tudja leghatékonyabban kialakítani a jövő generációjában. Amellett, hogy tanúsítani kívánjuk, hogy családban élni boldogság és öröm, hogy érdemes a családi boldogságért megküzdeni, ünnepelni is akarunk, ünnepelni a családot és dicsőíteni azt, Aki a családot az emberiségnek ajándékozza, Aki a házastársakat egymáshoz vezeti és IGEN-t mond az ő IGEN-jükre.
Ebben az esztendőben immár 18-adszor tartottunk Országos Családkongresszust, ennek zárónapján pedig Családfesztivállal ünnepeltünk. A család, amikor ünnepeljük, megéli önazonosságát és egységét, megerősödik abban a tudatban, hogy van mit ünnepelnie, hogy ő a társadalom és az Egyház alapsejtje, és fontos küldetése van. Ezáltal erőt nyer a jövőhöz, viszonyítási pontot kap. Az ünnep után szebb és könnyebb a hétköznap is. Nem lehet statisztikát készíteni arról, hogy hogyan indult a következő hét azoknak a családoknak, akik részt vettek a fesztiválon, de az biztos, hogy az ünnep kiáradt az egész országra, hiszen az ünneplő családok az ország minden tájáról jöttek, sokan pedig a televízió, rádió és más hírvivő eszközök segítségével kapcsolódtak be az ünneplésbe.
A 2012-ben esedékes Családok 7. Világtalálkozójának mottója: Család: munka és ünnep. XVI. Benedek pápa erről írja: „A munka és az ünneplés szorosan kapcsolódik a családok életéhez: meghatározza a döntéseket, befolyásolja a házastársi, illetve a szülő-gyermek kapcsolatot, és hat a családnak a társadalommal és az Egyházzal való kapcsolatára. … Napjainkban a munkaszervezés elvét és gyakorlatát a piaci verseny és a legnagyobb profit határozza meg, az ünnepet pedig olyan lehetőségnek fogják fel, amikor az ember elmenekülhet és fogyaszthat. Ez pedig hozzájárul a család és a társadalom szétzilálásához és az individualista életmód terjedéséhez. … Ezért segítsük összeegyeztetni a munka igényeit és időbeosztását a családéval, törekedjünk az ünneplés igazi értelmének újrafelfedezésére is.” Az előttünk álló esztendőben építsük programunkat a Világtalálkozó mottójára, segítsük családjainkat az Evangélium szellemében dolgozni és ünnepelni.
A Család Évének eredményeiről korai lenne még mérleget készíteni. Bízom abban, hogy mind többen és többen lesznek, akik hűségesek az Isten megálmodta családideálhoz, akik azon munkálkodnak, hogy egyre több ünnepelnivalójuk legyen. Isten beoltotta az emberek szívébe a házasság utáni vágyat és soha nem szűnik meg szeretetével ezt a vágyat táplálni. Sokan döbbennek rá: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi a tieid.” (Jn 6, 68) A „válság” sokakat elbizonytalanít, de ugyanakkor erősödik is a vágy a „boldogabb családok” iránt. A Család Éve ráirányította a figyelmet a családokra, a család társadalmi szerepére és nélkülözhetetlenségére, és megmutatta azt az utat, amelyen az ember visszatalál a család és a házasság igazságához.
Adjunk hálát Istennek azért a sok ajándékért, amit ebben az évben kaptunk, és kérjük buzgón: „Isten áldd meg a magyart!”

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


HÍVOM A CSALÁDOKAT 2011-BEN, A CSALÁD ÉVÉBEN


„… ÉS KETTEN EGY TEST LESZNEK, NAGY TITOK EZ!” (EF 5, 32)
DECEMBERI LEVÉL A CSALÁDOKHOZ, A HÁZASPÁROKHOZ, A JEGYESEKHEZ ÉS A SZERELMESEKHEZ, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKHEZ, ÉS MINDENKIHEZ, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL

Micsoda merészség volt fiatalon, amikor még nem tudhattuk, hogy az előttünk álló élet mennyi meglepő fordulatot tartogat számunkra, kimondani egymásra az IGEN-t, eltökélten megindulni az eggyé válás útján! – mondta egy idős férj sokadik házassági évfordulójukon. A teljes önátadásban eggyé válni és ugyanakkor megmaradni önmagunknak megoldhatatlan feladatnak látszik. Minden ember egyedi, megismételhetetlen teremtménye Istennek, nem adhatja fel egyéniségét, egyedi adottságait, nem is egyesítheti tulajdonságait a másikkal. Hogyan is válhatna egyikük szépsége, ügyessége, okossága kettejük közös, egyesített szépségévé, ügyességévé, okosságává? Ha viszont mindketten megmaradnak maguknak, önmaguk kiteljesedésén munkálkodnak, nem fognak-e egymástól elidegenedni?
Nehezen megválaszolható kérdések ezek azok számára, akik csak a maguk emberi erőire, a természet adta lehetőségekre akarnak támaszkodni. Akiket azonban a Szeretet köt össze, és tudják, hogy „ketten hármasban vannak”, hogy Isten, aki maga a Szeretet, mindig velük van, hiszen Ő is kimondta rájuk az IGEN-t, bátran indulhatnak egymás felé. Nagy titok ez: ahogy a három isteni személy – Atya, Fiú és Szentlélek – egysége tökéletes a személyiségek teljes tiszteletben tartásával, úgy a házaspár is eggyé válhat anélkül, hogy a feleség feladná egyéniségét, a férj pedig magát a család egyedüli képviselőjének, megjelenítőjének tartaná. A titok nyitja pedig a Szeretet: a Szentháromságot a Szeretet egyesíti, a házaspárt is csak a Szeretet teheti eggyé.
Milyen elképzelésetek volt az eggyé válásról házasságkötésetek idején? Voltak-e példaképeitek, mit akartatok eltanulni tőlük?
A férfi és a nő kapcsolatához harmadikként Isten társul: „Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.” (Jn 14,23) A szeretet a feltétel, Jézus semmi egyéb kikötést nem tesz. Az ember tehát szabad, dönthet: kinyitja-e a kaput az Atya, a Fiú és az egység lelke, a Szentlélek előtt, hogy „lakóhelyet vegyenek nála”. Istent sem lehet „kényszeríteni”, hogy azt tegye, amit mi jónak gondolunk. Akaratát az embernek is tisztelnie kell. Jól tudta ezt Péter apostol is, amikor azt mondta Jézusnak: "Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok itt három sátrat…” (Mt 17,4)
A jó, a szeretet melletti döntés mindennapos feladat. Mi segít ennek a döntésnek a meghozatalában? Idézzetek fel életetekből olyan nehéz döntéseket, amelyek meghozatala előtt őszinte szívvel tudtátok kimondani: Legyen meg a Te akaratod!?
Az ember kapcsolataiban teljesedik ki. Minden ember egy kapcsolat gyümölcse, szülei kapcsolata révén jön világra, és kapcsolatok nélkül képtelen lenne felnövekedni, érett emberré válni. A férfi és a nő egymást kiegészítik, kapcsolatuk nélkül egyikük sem teljesedhet ki. A két nem egymásra utaltsága a legalapvetőbb emberi kapcsolat: „Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!” (Ter 2, 18)
Az emberpár kapcsolatában is Isten képmása, Isten ugyanis természeténél fogva kapcsolat: az Atya, a Fiú és a Szentlélek egymással való kapcsolatában létezik. Az Atya atya, mert Tőle születik a Fiú, a Fiú pedig életét az Atyától kapja, a Szentlélek a személlyé vált szeretet és kommunikáció az Atya és a Fiú között.
Isten kapcsolatban él, kapcsolatban akar lenni legkedvesebb teremtményével, az emberrel, akinek kedvéért az egész világmindenséget megteremtette. Az Ószövetségi Szentírásban sok utalást találunk erre, Isten keresi a kapcsolatot az emberrel Ábrahám, Mózes, a próféták közvetítésével, az Újszövetségben pedig emberré lett Fiát küldi közénk. Jézus Krisztus megalapítja az Egyházat, melyben az egész emberiség úton van „ember és Isten örök menyegzője” felé. Így válik a házasság Isten és ember szövetségének jelévé.
Mi határozza meg kapcsolataidat? Idézzétek fel azokat a kapcsolataitokat, amelyek segítettek személyiségetek kibontakozásában!
A házastársi szeretetet nem a sok, mégoly szép beszéd jellemzi, hanem az állandó, minden egyéb fölé helyezett szeretetteljes, bensőséges kapcsolat és a tett, melyben mindkét fél mindazt, ami az ő sajátja (a lelke, a szíve, a teste) összekapcsolja azzal, ami házastársának a sajátja (a lelkével, a szívével, a testével). Így válik a kettő eggyé, lesz a két „ÉN”-ből egyetlen „MI”.
Mivel Isten a Szeretet, élete teljes, soha el nem múló, szüntelen szeretet-túlcsordulás a Szentháromságban és a Szentháromság által, állandó kölcsönös ajándékozás az isteni személyek között, akik így válnak „MI”-vé, anélkül, hogy egyediségüket (és különbözőségüket) feladnák. Isten az embert meghívja: lépjünk kapcsolatba vele, nyíljunk meg számára, hogy eleven szentháromságos életében részesíthessen minket, ahogy ezt a keresztségben megígérte: „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn 4, 14)
Ketten – hármasban, ez a boldogságra vezető kapcsolat. „Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy testté lesznek. Nagy titok ez; én pedig Krisztusról és az egyházról mondom!” (Ef 5, 31-32)

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


HÍVOM A CSALÁDOKAT 2011-BEN, A CSALÁD ÉVÉBEN
SZÁMVETÉS, HÁLAADÁS
NOVEMBERI LEVÉL A CSALÁDOKHOZ, A HÁZASPÁROKHOZ, A JEGYESEKHEZ ÉS A SZERELMESEKHEZ, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKHEZ, ÉS MINDENKIHEZ, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL

Nemrég egy aranylakodalommal kapcsolatban hangzott el: az ünneplő házaspár sikerének titka az, hogy komolyan vették a házassági esküt, azt, hogy egymást szeretve és szeretetből keltek egybe, hogy minden körülmények között holtomiglan-holtodiglan együtt akartak maradni. Tudtak egymásra hagyatkozni, méltó tisztelettel elismerték egymást egyenlő társnak, akivel a kegyelmi életben is osztoztak, és mindvégig azzal a szeretettel fordultak egymás felé, mellyel Krisztus szerette egyházát.
Ma, amikor a házasságoknak több mint a fele alig néhány év után felbomlik, kétségtelen tény, hogy ötven évig együtt maradni önmagában siker. Mégis, egy házaspárt akkor szoktak sikeresnek tekinteni, ha valamit "produkált" élete során, ha eredményeket tud felmutatni, ha a házasságkötéskor kitűzött célokat elérték. De vajon sikeresnek mondhatók-e azok a házasok, akik jómódban élnek, nagy, szépen berendezett házban laknak, nyaralójuk is van, szép autóval közlekednek, unokák veszik körül őket, de hiányzik belőlük a derű, elégedetlenek, vagyis nem sikerült egymást boldoggá tenniük?
Milyen házasságot tartotok sikeresnek? Idézzetek fel szerintetek különösen sikeres házasságokat!
Aki a szeretetet csupán egy múlandó természetes érzelemnek gondolja, amely a párkapcsolatban fellobban, majd ki is alszik, az nehezen tudja az eskü szavait kimondani: szeretem, szeretetből, holtomiglan-holtodiglan… Aki viszont a házasságkötésben csak a papírt és a családban csupán munkaerő-utánpótlást biztosító műhelyt, gazdasági-fogyasztói egységet lát, értelmetlennek fogja érezni az esküt a személyes és kölcsönös szeretetről. Akik egy-egy házassági évfordulón, ezüst- vagy aranylakodalom ünneplésekor mérlegre teszik eddigi közös életüket, tegyék fel maguknak a kérdést: sikerült-e megvalósítaniuk azt, amit a házasságkötéskor esküvel ígértek? A házastársi önvizsgálat során hamar kiderül, hogy a szeretet meglétét, hullámzásait és növekedését olyan megnyilvánulásokkal lehet leginkább lemérni, amelyekről mai társadalmunkban már-már alig esik szó: a megbecsüléssel és a tisztelettel.
Az emberi méltóság minden ember sajátja, Isten minden embert saját képére és hasonlatosságára teremtett. Az ember "az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart, teljesen csak akkor találhat önmagára, ha őszintén elajándékozza magát." (GS 24) Minden embernek kijár, hogy becsüljük, elismerjük személy mivoltát. Különös megbecsülés illeti meg azt a földön élő egyetlen személyt, aki nekem elajándékozza magát, és aki engem, mint ajándékot elfogad. Az elismerés fokozza a szeretetet, és minél nagyobb a házastársak kölcsönös szeretete, annál inkább tudják egymás értékeit becsülni, egyre jobban elismerik egymást. A szeretet és a megbecsülés dinamikája segíti őket önmagukra találásukban, a boldogság felé vezető úton.
A házastársak egymás iránti tisztelete arra alapul, hogy állandóan tudatában vannak: fontos vagy nekem, tied az első hely szívemben az emberek között, nálam senki nem válthat fel téged. Ebben a tiszteletben fontos helye van a társsal való érzelmi azonosulásnak is: minden ügyed az én szívügyem is. A tiszteletnek számtalan megnyilvánulási formája van, kifejeződik a nyilvánosság előtt például abban, hogy udvariasan viselkedünk a társunkkal, mindig tiszteletteljesen szólunk hozzá, távollétében sem beszélünk róla lekicsinylően. Otthon, négyszemközt pedig a tisztelet csak fokozódik az intimitás melegével és meghittségével. A szeretet találékony, mindig új és új lehetőséget talál a tisztelet kifejezésére és éreztetésére. Aki tiszteli a másikat, igyekszik naggyá tenni, magát pedig kicsivé, a másikat az előtérbe helyezni, maga pedig a háttérbe vonul.
A tisztelet és a szeretet kölcsönhatásban van egymással. Saját életünk számára a szeretett személy pótolhatatlan, ezt egy pillanatra sem felejthetjük el, tiszteletünk az idő folyamán nem laposodhat el és nem válhat magától értetődővé. A szeretett és tisztelt másikat hagyjuk növekedni és soha nem engedjük életünk peremére jutni. Merjünk bátran kicsinyek lenni, hogy házastársunknak biztosíthassuk mindig a főhelyet, nem azért, mert ő ott olyan jól mutat, vagy mert ott "megjátszhatja magát", hanem mert akárki más csak valaki más lehet, a főhely nálunk mindig csak az övé lehet.
Milyen módon tudod kifejezésre juttatni, hogy házastársad értékeit elismered, hogy tiszteled apai, vagy anyai szolgálatát? Idézzétek fel szüleitek, nagyszüleitek egymáshoz való viszonyát: hogyan tisztelték egymást, hogyan juttatták kifejezésre egymás megbecsülését?
A kulcskérdés a szeretet, amely sohasem stagnálhat, hanem állandóan növekednie kell. Álljunk meg időnként, és tegyük fel magunknak a kérdést: házassági esküm szellemében élek-e: elegendően szeretem és tisztelem-e házastársamat, megbecsülöm-e őt és mindazt, amit vele és általa kapok? Vagy jelentkeznek-e apróbb-nagyobb tiszteletlenségek, megbecsülési hiányosságok, netán szeretetlenségek irányában? A házas életközösség során a szeretet és a szeretetre való készség könnyen kerülhet súlyos megpróbáltatások kereszttüzébe, kívülről is, belülről is érkezhet támadás. A nehézségek, küzdelmes időszakok könnyen elfeledtetik azt a sok jót, amit kaptunk, eredményeinket pedig hajlamosak vagyunk a magunk ügyességének, szorgalmának gyümölcseként értékelni. Fontos tehát a hálás lelkület kialakítása, annak tudatosítása, hogy mindent Teremtőnktől, az Ő szeretetéből kaptunk. A hála az ember részéről nem spontán megnyilatkozás, nem függ az érzelmi hullámzástól, tárgyilagosságot és önismeretet tételez fel; az értelem cselekedete, az erkölcsileg érett ember alapmagatartása, aki fölismerte, hogy létét és fennmaradását nem csupán a maga teljesítményének, hanem folyamatosan másoknak is, legfőképpen pedig Istennek köszönheti. A házassági évfordulók arra is jó alkalmak, hogy hálát adjunk házastársunkért. Újra meg újra köszönjük meg, hogy őt Isten nekünk és ilyennek teremtette, hogy a házassági esküben tett ígéret szellemében élhetünk vele. Hálaadásunk legyen válasz Isten szeretetére.
Beszéljétek meg, hogyan sikerült a hálás lelkület kialakítása? Hogyan adtok hálát egymásért, gyerekeitekért?
Amikor beborul felettünk az ég, amikor nem látjuk gondjaink megoldásának útját, találjunk alkalmat arra, hogy megfogjuk egymás kezét, és térdeljünk Teremtőnk elé hálát adva mindazért, amit egymástól és egymásban ajándékba kaptunk:
Gyökér szeretnék lenni, légy a tő. / az ág lennék, / alkosd leveleit, / a rózsa legyek, illatként övezd. / Jóllakva egymásban örökre így, / míg minden vágyunk s rostunk egyező, / legyünk egyetlen roppant köszönet.
(Részlet Christian Morgenstern Tedd fel, hogy él c. verséből, ford. Hárs Ernő)
Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


Lap tetejére
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz